Szóval a padlizsán, mert eredetileg is arról akartam írni. Tudom, az erdélyi gyökerekkel rendelkezőknek vinete, de én egyrészt itt szocializálódtam a Duna-parton, másrészt így szoktam meg, úgyhogy nekem most már az marad. Nagyon nem szeretten, sőt kifejezetten utáltam gyerekkoromban. Mára nagy kedvencem lett, otthon is én készítem Binzunsteinnének (is). Lina megeszi, ha kell, de nincs oda érte, Nelli meg hangos "hurrá, padlizsán!" kiáltással ül le enni, ha az asztalon van. Szóval tipikus megosztó étel, nyugodtan lehetne kék, madaras szalvétára helyezett narancshéjban tálalni, beleszúrt vörös szegfűvel.
Érdekes, hogy ahhoz képest, hogy milyen sokan ismerik, mégis viszonylag kevesen eszik. Felszeletelve, sütve, olajosan, vagy joghurttal ahogy a török-arab gyorsétkezdékben árulják még csak-csak, de a krémmel már kevesen vacakolnak. Pedig meglepően kevés vele a meló. Az tény, hogy az elkészítéséről több a hitvita, mint három egyház szakadásban, de aki valaha is csinálta, az tudja, hogy nem egy babrás étel. Mert ugye lehet vaslapon sütni, vagy sütőben, van aki a faszénre esküszik (aztán meg sír a szája, hogy mennyi meló van vele!). Utána lehet fakéssel háémozni, vagy rozsdamentessel, és békés lekű családanyák harapják át egymás torkát azon, hogy kell-e bele tojás / majonéz, vagy sem. Pedig -lévén ez is parasz étel- ebben is az a jó, mint egy gulyásban: egyszerűen kell csinálni, ha túlspilázod, megette a fene.
Én 2-3 darabot szoktam venni, mert ennyi fér egyszerre a külön erre a célra vett drótos lángelosztómon. Az idális elkészítési ideje az este, mert kevés vele a meló, bármit lehet mellette csinálni, de néha azért rá kell nézni. Szép lassú tűzön, néha egy negyedet forgatva rajtuk, addig sütöm, amíg a héja feketére keményedve, kicsit megszenesedve és repedezve el nem kezd leválni róla.Közben lehet csinálni a vacsorát (kenyér kenés, paradicsom, paprika felvágás, kakaó készítés, mert túl nagy odafigyelést nem igényel. Ha elfelejtenéd, a szaga úgyis szól, mielőtt baj lenne. Szóval amikor már úgy néz ki, hogy minden jóérzésű háziasszony kivágná a francba, akkor elzárod alatt aa tüzet, és elmész vacsorázni, hadd hűljön ki egy kicsit.
Vacsora után bevágod a mosogatóba, és egyszerűen kézzel meghámozod. Ha ez nem megy puszta kézzel, és két perc alatt, akkor nem sütötted meg eléggé. Utána jön az a fázis, amit józan házasszony megintcsak nem tenne. Úgy csinálsz, mint a koszos takarító szivaccsal: kimosod, és kinyomkodod. Az kcsit rohadó, ázott polipcsápra emlékeztető masszát bevágod egy tálba, hozzácsapsz egy kis durvára vágott hagymát (maximum egy fél, de inkább negyed kell), egy kis fokhagymát, sót, borsot és elkezded turmixolni. Közben, mint ha majonézt kevernél, adagolod hozzá az olajat. Persze ezt is lehet cifrázni extra szűz olíva olajjal, de mint említettem, ez paraszt étel, a közönséges napraforgóval épp olyan finom lesz. Túlturmixolni nem érdemes, mert akkor olyan lesz az állaga, mint valami hidegkonyhai egyen krémnek. Persze van, aki azt szereti, szóval újra jöhet elő az ideológiai vita. Amikor kész, az egészet bekanalazod egy dobozba, és eldugod a hűtő mélyére, hogy a család lehetőleg egy napig ne találjon rá. Ugyanis ahhoz, hogy jól összeérjen, kell neki egy-két nap, márpedig ha előtte megeszik, az renonc!
