Csokis család

A Csokis család napjai, örömei, nyűgjei.

Címkék

anglia (1) anyu (4) apu (2) autó (13) balambér (11) barkács (9) betegség (7) bkv (2) család (32) édeserdély (1) elégedett (2) fixi (2) fotó (1) gabi (1) hír (1) hülyeség (35) játék (5) kaja (28) kérdés (5) kit (7) költözés (3) lakás (3) lina (34) mázli (2) mekk elek (1) miazhogy (4) motor (4) nagyi (2) nagypapa (2) nelli (27) nyelv (2) nyúl (3) ovi (4) pedálos (4) pozitív (3) reptér (1) repülés (2) retro (24) suli (1) szőnyeg (4) szöveg (3) tájfutás (5) thor (1) törp (1) túlélő (7) Címkefelhő

Friss topikok

  • Linnaa: Sajnos azt hiszem inkább: Hol az iPhone 7???!!! (2017.02.25. 07:39) Nyaralás
  • Linnaa: Fordult a kocka! Elmehettek Mamival a strandra, mi meg addig netezünk. (2017.02.25. 07:35) Netfüggőség?
  • pythonozok: Miért halt ki ez a blog? :( Egyébként a témához távolról kapcsolódva: vajon mi lehet egy homeopáti... (2015.03.04. 09:23) Chuck Norris meg elmehet a búsba!
  • lóspaci: éss rajt van végre az a maszk? kisuvickolva? (2015.02.10. 13:27) Bréking... egy kicsit (meg egy kicsit down)
  • geegee: Közben megtaláltam a korábbi posztokat is.Saját kútfőből én is egy tök ilyen első futóműre gondolt... (2014.09.07. 06:46) Pedálos autó (1.)

Linkblog

Családi sztorik - Sonka, csaszí

2007.08.27. 13:56 Csokis

Pénteken átmentünk anyuhoz ebédre, és utána, hogy ne unatkozzon otthon egyedül, berámoltuk a kocsiba, és elmentünk egy kicsit gyereket legeltetni Dobogókőre. Azért épp oda, mert Pest környékén az a legmagasabb erdős rész, ott legalább négy-öt fokkal hűvösebb van, és ez ilyen kánikulában nem egy utolsó szempont.
(Az persze megérne egy külön bejegyzést, miért van az anyám egyedül, de ne boncolgassuk, mert az apám már úgyis megkapta mindkét gyerekétől külön-külön a maga beosztását azért, hogy egyedül elment nyugdíjas kirándulásra a Francia-Alpokba, és itthon hagyta a tavasszal műtött térdű, fájós lábú anyámat. Bezzeg, amikor tavaly ő törte a csigolyáit az almafán való mászkálásban, anyám simán otthon maradt vele, mosdatta, öltöztette, főzött rá. Na mindegy, akkor sem kapja meg a bejegyzés a hülyeség taget. :-) )
Szóval hazafelé jövet, Pilisvörösvárnál megjegyezte, hogy itt szökött meg anno a nagyapám. Bár anyai nagyapámat sosem ismertem -1959-ben meghalt-, azért nagyjából ismertem a sztorit a családi legendáriumból, de most elmeséltettem vele pontosan.
Nagyapám -miként a nagyi is- 1904-es születésű, kétgyerekes tanárember volt, így már csak a többedik pótbehívásnál került rá sor. Azért 1944 őszén neki is eljött az ideje, kapott egy SAS-behívót, menni kellett. Hallatlan áldozatkészségét, és az eszme iránti hűségét  jól jelzi az a levél, amit nagyanyámnak küldött:
"Undorítóak ezek a németek, és utálom is őket, de ki kell mellettük tartani, mert az oroszok még náluk is rosszabbak lesznek."* A franc tudja, hogy igaza volt-e, vagy sem? Szóval Pilisvörösvárnál jártak, amikor kiderült, hogy a németek Budapest védelmét nem merik a magyarokra bízni, mert esetleg feladnák a várost, hogy ne pusztuljon el, ezért a magyar katonákat nyugatra, de még inkább Németországba vinnék harcolni. Ezek jórészt már úgyis csak leharcolt alakulatok voltak, negyvenes tartalékosokkal feltöltve, és az oroszokkal szembeni harcra teljesen alkalmatlanoknak tartották őket. (Valószínűleg nem alaptalanul.) Na, itt döntött úgy nagyapám, hogy ez innentől nem az ő háborúja, mert más a magyar hazát védeni, meg más a németet, hát egy alkalmas pillanatban szépen lelépett.
A környékbeli svábok tavaszig bújtatták, etették, itatták, ő cserében dolgozott, amit tudott. A munka  sosem volt ellenére, meg amúgy is jó természete volt, hát megszerették. Később is tartották a kapcsolatot, egész addig, amíg országunk nagyobb dicsőségére ki nem telepítették őket.
Szóval, amikor tavasszal úgy döntött, hogy most már haza lehet óvakodni, kapott is a hóna alá egy szép, nagy parasztsonkát, hogy vigye csak el a családnak, jól fog az jönni a kiéhezett Budapesten. Tényleg nagy érték volt akkoriban egy egész sonka, ballagott is vele hazafelé boldogan. Egészen az első orosz ellenőrző járőrig. Katonakorú volt, papírjai nem voltak, legfeljebb a magyar katonakönyve, ami ugye még egy fokkal rosszabb lehetett volna, szóval benne volt a pácban. Előkapta szépen a tárcáját, és elkezdte mutogatni a két gyerek fotóját, hogy ő azokhoz megy haza, és nekik viszi a sonkát. Valamit azért tényleg tudhatott az öreg (és az nem az orosz nyelv volt), mert a végén csak elengedték. Igaz, a sonka ott maradt túsznak. Ezenkívül ott maradt még az órája, és legnagyobb bánatára az a nyifogós lámpa, amit úgy vett még az ősszel egy német katonától. Mint afféle örök gyerek, ezt bánta a legjobban, panaszkodott is miatta rendesen. Az meg nagyanyámra jellemző, hogy lehetett akármekkora is a nyomor akkoriban, ezt az egyet pótolta a fekete piacról, hogy ne siránkozzon már annyit a nagypapa.
Azért a történelem ismeretében belátható, hogy egy sonkán, egy karórán és egy nyifogós lámpán megúszni a hadifogságot, mindenképp elég jutányos ár volt.

*Akkoriban még sokan hittek abban, hogy a Balkán felől feljönnek a szövetségesek, és megúszhatjuk az orosz megszállást.

2 komment

Címkék: retro család nagypapa

A bejegyzés trackback címe:

https://csokis.blog.hu/api/trackback/id/tr20150255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilás 2010.04.26. 18:15:50

Nagyanyámat üldözte egy részeg szoviet katona. Nagyapám a segítségére sietett. A katona ráeresztett egy sorozatot a dobtáros gitárjából. Nagyapám hasraesett a jeges úton, a sorozat elhúzott a feje fölött. Odajött egy tiszt a lövöldözés hangjára és a helyszinen tarkónlötte a részeg disznót.

Zolcsi67 2010.06.23. 12:15:21

@Attilás:

Két történet, szintén családi.
1.) Apai nagyapám Szentendrén szolgált az utászlaktanyában a második világháború alatt. Ő is dezertált, a következő módon: átúszta mindkét Duna-ágat (az 1938-as cserkész jamboree úszóbajnoka volt, könnyű volt neki), és szépen az ostromgyűrűn kívül hazalopakodott Vecsésre.
2.) Anyai ág: nagymamám anyámmal és a testvéreivel a tárnoki szőlőhegyen, a pincéjükben húzta meg magát, amikor a front odaért. A "hős felszabadítók" épp kóstolgatták a hegy levét itt-ott, a mi pincénkbe is be akartak menni, hátha akad még valami szomjoltó. Mivel zárva volt az ajtó (belülről), kézigránátot dobtak....mellé. A támfalban a mai napig ott van a helye.