Csokis család

A Csokis család napjai, örömei, nyűgjei.

Címkék

anglia (1) anyu (4) apu (2) autó (13) balambér (11) barkács (9) betegség (7) bkv (2) család (32) édeserdély (1) elégedett (2) fixi (2) fotó (1) gabi (1) hír (1) hülyeség (35) játék (5) kaja (28) kérdés (5) kit (7) költözés (3) lakás (3) lina (34) mázli (2) mekk elek (1) miazhogy (4) motor (4) nagyi (2) nagypapa (2) nelli (27) nyelv (2) nyúl (3) ovi (4) pedálos (4) pozitív (3) reptér (1) repülés (2) retro (24) suli (1) szőnyeg (4) szöveg (3) tájfutás (5) thor (1) törp (1) túlélő (7) Címkefelhő

Friss topikok

  • Linnaa: Sajnos azt hiszem inkább: Hol az iPhone 7???!!! (2017.02.25. 07:39) Nyaralás
  • Linnaa: Fordult a kocka! Elmehettek Mamival a strandra, mi meg addig netezünk. (2017.02.25. 07:35) Netfüggőség?
  • pythonozok: Miért halt ki ez a blog? :( Egyébként a témához távolról kapcsolódva: vajon mi lehet egy homeopáti... (2015.03.04. 09:23) Chuck Norris meg elmehet a búsba!
  • lóspaci: éss rajt van végre az a maszk? kisuvickolva? (2015.02.10. 13:27) Bréking... egy kicsit (meg egy kicsit down)
  • geegee: Közben megtaláltam a korábbi posztokat is.Saját kútfőből én is egy tök ilyen első futóműre gondolt... (2014.09.07. 06:46) Pedálos autó (1.)

Linkblog

A paprikás krumplitól a padlizsán krémig (1.)

2009.06.21. 14:33 Csokis

Boldogult gyerekkoromban volt pár étel, amit nem kifejezetten szerettem (tegye fel a kezét, aki az iskolai menzán a kelkáposzta főzelékre izgult rá a máglyarakás, vagy a vargabéles helyett), és ezek közül is pár, amit nem is voltam hajlandó megenni. Ez utóbbi pár dolgot nem is erőltették a szüleim, ha ilyenre támadt gusztusuk, akkor nekem főztek valami mást, vagy kaptam hideget vacsorára. Persze néha egy-egy kiskanállal ezekből is meg kellett kóstolnom, hátha egyszer mégis rendes ember lesz belőlem, de aztán ennyiben maradtunk. Ilyen volt a gomba, az édesvízi hal (érdekes mód, a tengeri reszelt-préselt műhal filét, vagy a hekket szerettem), a padlizsán, a paradicsomos káposzta és a paprikás krumpli. Azóta az első hármat szép lassan nem csak megszoktam, de meg is szerettem, ha kell (és elég sok kolbász van benne) a paprikás krumplit is megeszem, csak a paradkáppal nem voltam képes megbarátkozni. Mindenestre egy balatoni nyaralásunk alkalmával még nem tartottam itt, akkoriban a paprikás krumpli még a vastagon utált kategóriába tartozott. Lehettem vagy öt éves, és Zamárdiból átmentünk rokonokhoz Szántódra vendégségbe. Nem tudom miért, de valahogy úgy alakult, hogy ott is aludtunk. Talán a nagyi nem akart egyedül a három gyerekkel este visszabumlizni, vagy már nem volt vonat, esetleg egy kis nyugis, esti beszélgetésre vágyott? Ki tudja? Mindenesetre meg voltunk híva koszt-kvártélyra, jött a vacsora, és hozták a friss, gőzölgő paprikás krumplit. Én persze rögtön közöltem, hogy nem eszem, de a nagymamámat nem olyan fából fargták, hogy minden szíre-szóra feladja az elveit, kipakolt egy adagot a tányéromra, és közölte, hogy Marcsi nénit nem szabad megsérteni, egyek csak, finom az. Kicsit turkáltam benne, aztán kiettem a kolbászt, a maradékot meg megpróbáltam feltűnés nélkül elkenni a tányér szélén, de hiába, az a csuszpájz állagú izé csak nem akart eltűnni. Nagyi ekkor keményebben rám szólt, hogy azonnal egyek belőle, hogy képzelem én, hogy megsértem a vendéglátókat (hogy az miért nem volt baj, hogy ők meg engem sértettek a meg ezzel a vacsorával, azt nem tudom), mire a nővérem tíz éve, és korán kifejlődött szakszervezeti aktivista öntudata teljes magabiztosságával közölte:
 - De a paprikás krumplit tényleg nem szereti. Sőt, azt még otthon sem kell megennie, pedig te is tudod, hogy az apuék elég szigorúak ebben!
  - Nem érdekel, legalább a felét meg kell ennie, különben nincs más, főleg nem süti!
Mit volt mit tenni, pár kanállal legyűrtem a csirízből, de úgy érzetem, az a pár darab krumpli mindjárt vissza is jön megnézni a kint maradt társait. Eljött a fürdés, fogmosás, fekvés, és a vendégszobában, mint rutinos versenyző, a felső helyet kaptam az emeletes ágyban. Az éjszaka közepén viszont arra ébredtem, hogy mégiscsak kikívánkozik a friss, balatoni levegőre az a vacsora, felültem hát. Na, ezt nem kellett volna, de hát az ember mindig utólag okos, úgyhogy a felülés lendületével rögtön be is terítettem magamat, az ágyneműt, a falvédőt, sőt egy kicsit az alattam alvó nővéremet is. Persze a zajra bejött nagyi is a nappaliból, ahol addig a házigazdáékkal békésen beszélgetett, mire a nővérem szemrehányóan ránézett, és csak ennyit mondott:
 - Én mondtam, hogy otthon sem kell megennie...
 

1 komment

Címkék: retro család kaja nagyi

A bejegyzés trackback címe:

https://csokis.blog.hu/api/trackback/id/tr41198763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szőkeherceg-bombanője 2009.06.30. 22:17:55

A gyermek mindig öröm a háznál. :D Egyszer a lányom ilyesmit szederrel adott elő ismerősöknél, annak külön bája, hogy még fog is. :))