December 11.:
Meghalt a mosogatógép a lakásban. Próbáltam felhívni a Zanussi márkaszervízt, de feltehetőleg kemény munkával telefoncsörgés rezisztenssé tették magukat az ügyintézők, mert semmiképp sem akarták felvenni. Erre felcsaptam az Arany Oldalakat, és kerestem onnan egy szerelőt. A pasi nagyon készséges volt, megígérte, hogy még aznap megpróbál kijönni. Nem sikerült odaérnie, de megállapodtunk másnap estében.
És lőn este, és reggel, második nap.
December 12.:
Binzunsteinné szaladt hazafelé a két gyerekkel, ahogy csak tudott (Lina ráadásul beteg volt, így a nagymamáéknál volt leadva, mert nem mehetett oviba, szóval volt egy plusz köre.), és épp hazaért, amikor az ürge telefonált, hogy nem ér oda aznap, de holnap már tuti. Megegyeztünk a délelőtt 10 és 12 közti sávban, mert akkor  Lina még nem alszik.
És lőn este, és reggel, harmadik nap.
December 13.
Telefon jön, hogy sajnos nem fog odaérni, mert csak, de jöhetne-e később?
 - Jöjjön, de csak 4 után, mert a beteg gyerek itthon van velem, és addig alszik.
 - Oké, úgy lesz.
Háromnegyed háromkor - az alvás kellős közepén- telefon, hogy akkor itt van.
 - Nem egészen így beszéltük meg, de ha már úgyis felébresztette a gyereket, hát jöjjön.
Feljött, megnézte, adott egy 28300-as ajánlatot, ezt lealkudtam 25000-re, úgyhogy elkezdte csinálni. Meg is lett, ki is próbálta, kifizettem, kaptam egy névjegyet, hogy van rá egy év garancia, aztán pá. Végre bepakoltam a három nap alatt felgyűlt mosogatatlant, program rá, mosogat. Hurrá! Vagy talán mégsem hurrá? Mire öblíteni kellett volna, már újra nem ment. Gyors telefon, gyors távgyógyítási kísérletek, de láthatóan nem egy gyurcsókjózsef, ezért feladta. Holnap már nem tud kijönni, de hétfőn megcsinálja, természetesen garanciában.
És lőn este, és reggel, hetedik nap. (Jobb Urak ekkor már megpihentek, mi még nem.)
December 17.:
Délután háromkor telefon, hogy ma nem tud jönni, de holnapra mondjak egy időpontot, bármikor a nap folyamán, és ő akkor jön.
Oké, csak várjon, amíg egyeztetek az asszonnyal. - Egyeztettem, visszahívtam: - legyen reggel nyolc.
Jaaaj, hát ő nem olyan koránra gondolt, hanem olyan fél tíz-tíz körül. Ő nyolckor kezd dolgozni.
Én ezt nagyon megértem, csakhogy én nem tudok minden alkalommal egy-egy napot otthon ülni, hogy rá várjak. Felajánlottam, hogy adok egy számlaszámot, utalja vissza a pénzemet, és felejtsük el egymást, mert a gyerekek egy hete nem tudnak rendesen fürdeni, mert a mosogatástól nem marad víz a bojlerben estére. De ha a szerda jó neki...
Persze, az is jó.
Oké, akkor egyeztetek a feleségemmel.  - Egyeztettem, visszahívtam.  - Legyen szerda fél kilenc, ha úgyis nyolckor kezd dlgozni, és tőlünk öt percre lakik.
Jaaaj, hát az nem úgy van. Ő nyolckor kezd, de akkor még sok egyéb van, fél tíz előtt semmiképp nem tud jönni. De este akár tízig dolgozik. (Aha. Az pont jó lenne a csajok altatására.)
Oké, legyen szerda fél tíz, de ha fél tízig nem jön, akkor már ne is jöjjön, mert nem érek rá egész nap rá várni.
Na, ezen egészen felháborodott. - Én neki ne adjak terminusokat, akkor inkább nem is jön.
Rendben, utalja vissza a pénzt, küldöm a számlaszámot SMS-ben.
Az sem kell, a címet tudja, feladja postán.
Figyelmeztettem, hogy az egy kicsit drágább, mint utalni, de nem érdekelte: - Ennyi pénze még van, majd ő kifizeti a postaköltséget, nem érdekli.
Most várom a pénzt, kiváncsi vagyok, megjön-e hét végéig? Ha nem, isten bizony nem leszek rest, és karácsonyi ajándékként úgy nyomom fel az APEH-nél -mert számlát persze nem adott-, hogy csak úgy zúg.