Az egyik topikban ma a koldusokról volt szó, és erről eszembe jutott egykori mentőorvos barátnőm (szerencsére csak mentőorvosnak egykori, barátnak nem)története, aki a kilencvenes évek elején, kezdő dolgozóként, hosszasan összekuporgatott pénzéből kiment Párizsba. Persze a szokásos "konzerv, kolbász, szalámi bekészítve, kajára nem költünk" módszerrel, aki (eszm)élt már akkor, annak nem kell magyarázni.
Első nap lement a metróba, ahol egy fószer ücsörgött, mellette egy tábla: "Munkanélküli vagyok, de egyszer szeretnék valami jobb helyen vacsorázni. Kérem segítsenek!" Szépen gyűlt a pénz a kalapjában. Gondolta, hogy odaül mellé egy táblával, hogy: "Dolgozó magyar orvos vagyok, és nekem egy kevésbé jó hely is megfelelne."