Csokis család

A Csokis család napjai, örömei, nyűgjei.

Címkék

anglia (1) anyu (4) apu (2) autó (13) barkács (9) betegség (7) bkv (2) család (32) édeserdély (1) elégedett (2) fixi (2) fotó (1) gabi (1) hír (1) hülyeség (35) játék (5) kaja (28) kérdés (5) kit (7) költözés (3) lakás (3) lina (34) mázli (2) mekk elek (1) miazhogy (4) motor (4) nagyi (2) nagypapa (3) nelli (27) nyelv (2) nyúl (3) ovi (4) pedálos (4) pozitív (3) reptér (1) repülés (2) retro (24) suli (1) szőnyeg (4) szöveg (3) tájfutás (5) thor (1) törp (1) túlélő (7) Címkefelhő

Friss topikok

  • Dulifuli, akit kizárt az Index Fórumról egy köcsög: @Szubrina: Nem olyan nagy trükk az előállítás, mert nem kell minden hígításból a teljes lehetséges... (2020.05.13. 12:13) Chuck Norris meg elmehet a búsba!
  • Linnaa: Sajnos azt hiszem inkább: Hol az iPhone 7???!!! (2017.02.25. 07:39) Nyaralás
  • Linnaa: Fordult a kocka! Elmehettek Mamival a strandra, mi meg addig netezünk. (2017.02.25. 07:35) Netfüggőség?
  • lóspaci: éss rajt van végre az a maszk? kisuvickolva? (2015.02.10. 13:27) Bréking... egy kicsit (meg egy kicsit down)
  • geegee: Közben megtaláltam a korábbi posztokat is.Saját kútfőből én is egy tök ilyen első futóműre gondolt... (2014.09.07. 06:46) Pedálos autó (1.)

Linkblog

Chuck Norris meg elmehet a búsba!

2011.02.27. 23:45 Csokis

Mindenki tudja, hogy Chuck Norris elszámolt végtelenig. Kétszer! Na, ez lepkefing és hajnali harmat egy rendes, homeopatikus szereket gyártó céghez képest. Az jutott ugyanis eszembe, hogy miért nem perelte még be senki ezeket a gyógyszergyárakat környezet szennyezésért? Mire gondolok? Végezzünk egy gondolat kísérletet!

Adott egy hatóanyag, ami persze csak kiindulási alap a homeopatikus szerek gyártásánál. A drog sosem olcsó, ezért induljunk 1 grammal a higításnál. A szabályos eljárásnál ezt a százszorosára higítjuk, megfelelően megrázzuk, hogy az anyag átadja a tulajdonságait a víznek, és ezzel előállítottunk egy úgynevezett CH1-es higítású oldatot. Ez ugye túl tömény, tehát újból a százszorosára higítjuk, újra rázzuk, ebből lesz a CH2. A legtöbb kapható szer valahol CH5-CH8 közt van, de vannak CH200-as gyógyszerek is. Belátható, hogy már egy CH5-ös higítású cuccnál is az eredeti 1 gramm anyagból előállítottunk 1 gramm * (10^2)^5 = 10^10 gramm = 10 000 t gyógyszert. Ha CH8-as anyagot készítünk, akkor ugyanez már 10 milliárd tonna. Ezt nyilván nem lehet mindet eladni, tehát valamit kell vele kezdeni. Legegyszerűbb kiönteni, elvégre ez csak cukros víz. Csak az? A homeopátia elvei szerint ez maga a gyógyszer, hiszen a rázáskor a rezgés átvitte az információt a vízbe. Tehát meg kéne tisztítani a vizet. De azt hogy lehet? Esetleg le kéne hűteni a vizet abszolút nulla fokra, hogy megszűnjön a rezgés. Mivel ez a tudomány mai állása szerint nem járható út, nekem az a gyanúm, hogy a Boiron bizony tömény gyógyszert önt a csatornába, és szennyezi vele a környezetet. Pfúj!

Tovább víve a gondolatkísérletet, állítsuk elő a CH200-as csodaszerünket. Mennyi víz is kell ehhez? 1 gramm * (10^2)^200 = 10^400 gramm = 10^394 tonna. Ez sajnos már nem tudom hatványok nélkül, vagy más, "civilizált" formában leírni, de egy kicsit még csökkenthetünk a számon. Ennyi tonna az ugyanennyi köbméter, avagy 10^385 köbkilométer. Hát ez sem kevés! Hogy ez mennyi is, arra pár hasonlat:

A Föld teljes vízkészlete kb. 1200 millió köbkilométer. (1,2*10^9 köbkilométer)
Ebből édesvíz kb. 3%, azaz 3,6*10^7 köbkilométer
Ebből felhasználható (nincs a sarki jégbe befagyva) kb. 10^7 köbkilométer.

További tömegek, csak úgy miheztartás végett:
A Föld tömege kb. 6*10^24 tonna
A Nap tömege kb. 2*10^30 tonna
Az ismert világegyetem tömege 3*10^49 tonna
 

Akkor hányszor is kell a Föld vízkészletét teljes egészében felhasználnunk, mire elérjük a kívánt CH200-as higítást? Illetve hányszor haszáltuk fel ugyanazt -az információt már rég hordozó- vízmolekulát? Akkor minek vegyünk homeopátiás szereket? Nyissuk ki a csapot, és az abból kifolyó vízben ott lesz az összes homeopatikus információ ábécében, az Addison-kórtól kezdve a szívpanaszokon át a zsírmájig.

U.i.:
Ha elbénáztam pár hatványkitevőt, akkor persze akár nagyságrendi hiba is lehet a számításaimban, de a lényegen -azt hiszem- tíz-húsz nagyságrend ide, avagy oda már nem változtat.

Az adataim forrása:
Földünk édesvíz-készlete
Nagyságrendek listája (tömeg)

15 komment

Címkék: betegség hülyeség

Rázva, nem keverve!

2011.02.07. 11:05 Csokis

Vágóék -tudom, nem ő, hanem a szkeptikosok szervezték- hétvégi csoportos öngyilkossági kísérete kapcsán jutott eszembe:

Ha egy adag desztillált vizet kiteszek a napra (estleg tudományosabb leszek, és UV-lámpa alá rakom), majd a megfelelő eljárással 200CH-s higítást készítek belőle, akkor az onnantól gyógyítja a bőrrákot? Mert akkor bejegyeztetem az eljárást, csak még azt kell kitalálnom, hogy külsőleg, vagy belsőleg kell alkalmazni.

 Mellesleg Binzunsteinnével kicsit utánanéztünk a Boironnál "járatos" higításoknak, az ezzel kapcsolatos tömegeknek, és érdekes dolgok jöttek ki. Majd írok erről is egy eszmefuttatást, mert -szerintem- tényleg tanulságos. Ja, és nem ám lenyúlni a rákgyógyszerem ötletét!

 U.i.: A képen a Boiron homeopatikus "first aid kit"-je látható. (Nem vicc, ez létezik, és 168$-ért meg is vehető .) Azt hiszem Kubicának mákja volt, hogy a hétvégén nem ezzel vonultak ki hozzá a mentők.

1 komment

Címkék: hülyeség

Bréking... egy kicsit (meg egy kicsit down)

2011.01.18. 15:52 Csokis

A Triumph hétvégén megindult az elmagyarosodás útján. (Nem, nem mentem vele tüntetni...) Kivittem Kareszhez, aki átnézi, megcsinálja, ami kellhet (első fék, kézifék, olajcsere), szerel bele aszimetrikus, E-jeles lámpákat (érdekes, hogy most sem angol, hanem amerikai fényszórói vannak, és kint ez jó volt) aztán irány a roncsderbi, és lehet a kasszagéphez járulni a regadóval, utána meg lesz szép, H-betűs, magyar rendszámom. Na, azért ne igyunk előre a medve bőrére, addig még leszpár köröm a Szent Hatóságnál.

Azért a kimenetelem sem volt eseménytelen. Nem akartam az M0-M2 útvonalon menni, ezért csalinkáztam egyet. Persze Újpesten rögtön eltévedtem, de nem nagyon, azért érzés alapján kitaláltam Kápmegyerre. Igen ám, de utána Dunakeszi fel van túrva, ott tényleg elvesztem a kis utcákban. Aztán megálltam egy rendőrautónál, az útbaigazított, és elértem Fótig. Ott viszont pukk, kiment az egyik biztim. A biztosíték -úgy tűnik- fogyóeszköz ebben az autóban, amióta hazaértem vele, ez már a harmadik. Nem is lenne nagy baj, ha nem 50 A-es üvegbiztosítékok lennének benne, ami itthon nagyjából beszerezhetetlen. Szerencsére Gabi kolléga (ki más?) megpatkolt egyet, úgyhogy volt mit betenni. Indítás, pukk, ez is kiment, de most már az üveget is eltörte. Nincs mese, helyszínen kellett valamit kitalálni. Bementem az első kocsmába, ahol kis keresés után kaptam egy darab alumínium drótot, azt behajtogattam a biztosíték helyére, majd Allahhoz fohászkodva, hogy ne égjen le a kocsi, elmentem Kareszig. Szóval kapott egy új feladatot, az elektromos hiba megkeresése, plusz a biztosíték tábla kicserélése késesre, vagy bármire, ami értelmes. Remélem, bankot azért nem kell rabolnom a végén, hogy kiválthassam tőle a kocsit.

Ja, és mutattam már, mit hozott a Jézuska? Ebayről származik, és Viktorék hozták el karácsonykor. Kell vennem króm tisztítót, aztán üres óráimban puha ronggyal pálcánként kifényesíthetem. Bár Gabi kolléga szerint szét kéne szednem pálcákra, a hátsó tartó vasakat rozsdamentesíteni, lekezelni, majd új csavarokkal (ha jól emlékszem 54 db, és persze Whitworth-menetes) összerakni. Lehet tippelni, melyiket fogom csinálni.

 

1 komment

Címkék: autó barkács kit

...kapcsán

2011.01.17. 14:53 Csokis

Mindjárt érthető lesz, mit akarok, de semmiképp sem akarok troll-etetőt nyitni. Viszont a szombati tragédia kapcsán több dolog felmerült bennem / bennünk:

 - Hány évesen kezdenek a mai fiatalok bulizni? Nem úgy általában, hanem ilyen intenzíven, éjszakába eljárósan? Nem akarok erkölcs csőszt játszani, 14-15 évesen én is kimaradhattam este 10-11-ig, de én egyrészt fiú voltam (Kínával szemben, ahol a fiú gyerek az értékesebb, itt ugye a lányokat féltik jobban. :-) ), másrészt második gyerek, akinek a nagyobb már kitaposta az utat. De azon, hogy a bulikra beengedettek korhatárát fel kellett emelni 16 évre, mert addig a nagyobbik részük 14 volt, az mellbevágott. (És ahogy a képeket elnézem, ezt a 16-ot sem nagyon tarthatják be.)

 - Ennek kapcsán femerült az, hogy mi abban a ráció, hogy manapság a bulik éjfél után kezdődnek? Nyockor még nem lehet csapatni? Vagy tízig-éjfélig csak az alapozás megy? Kolléga huszas éveinek elején járó fiától tudom, hogy buliba tízkor kell elindulni, de akkor még csak találkozni mentek a haverokkal. Tudom, hogy vén hülye vagyok, hogy megint magammal példálózom, de ha mi ifjú korunkban éjfélig csak alapoztunk volna, akkor max négykézlább mehettünk volna bulizni, de leginkább úgy sem. Szóval hogy van ez?

 - És ha már a buliszervezők pénzéhsége is szóba került: eszembe jutott szegény Gerendai is, akit most jaj, de meg akarnak sarcolni a Szigettel, pedig ő csak kultúrmissziót teljesít, amikor azt a sok, külföldi fiatalt Pestre hozza, akik aztán jó hírünket viszik szerte a világban. Meg akik két átbulizott éjszaka közt vagyonokat költenek a városban, és ezzel rengeteg idegenforgalmi bevételt termelnek. Vajon hányan jutnak tovább közülük az óbudai madaras teszkónál, ahol a - szintén gerendai érdekeltségébe tartozó nagykertől emelt áron vásárló- szigeti vendéglátósok árait próbálják megúszni. Hisz' ez az elhivatottság látszik abból is, hogy az egész Szigatnek a 2,5 milliárdos éves forgalomra csak 80 millió az adózott nyeresége, oszt' mégis csinálják, tiszta jófejségből. Az egyik blogon olvastam két jópofa bejegyzést is sziget-ügyben:

emlékszem találkoztam egy csajjal franciaországban, dumáltunk, mondta, hogy sajnos még nem járt kelet-európában. Ahogy többet dumáltunk, szóba kerültek a nyári bulik, mondta, hogy már kétszer volt egy tök jó fesztiválon, valami island a neve. Kérdeztem, hogy hol van, melyik városban. Mondta, nem tudja, mindig partybuszal mentek, és igazából nem voltak a városban. eléggé égett a feje, amikor elmagyaráztam, hogy pesten van.

 

 

[...] Aki meg elhiszi, hogy a Sziget eredménye ténylegesen az a 80 millió Ft, amit a Sziget Kft. bevall, hát ahhoz nincs hozzáfűzni valóm.

Na, ide lőjjetek! :-)

2 komment

Címkék: kérdés

Lá-lá Lila Nyula, lá-lá...

2011.01.15. 08:35 Csokis

A Lila Nyúl egy szerintem zseniális ötlet Lináék csoportjában. Egy sima plüss állat, ami egész héten bent van az óvodában, és figyel. Mégpedig azt, hogy ki a legjobb. És aki az adott héten a legjobb, az viheti haza hétvégére a Lila Nyulat. Ez -ha jól értettem Lina meséiből- nem szimpla magatartási "jóság", hanem valamiféle globális, ami függ az egész heti viselkedéstől, munkától. (Ez mindenképp szerencse, ugyanis az első esetben a büdös életben nem kerülhetne hozzánk Őnaccsága.) Szóval a Lila Nyúl egyrészt jutalom, másrészt viszont feladat is, és épp ettől tartom remek ötletnek. Aki megkapja, és hazaviszi, annak kutya kötelessége hétvégén vendégként kezelni, programot szervezni neki, szórakoztatni, illetve a saját, családi programjaikba bevonni. Ráadásul hétfőn, amikor visszamennek az oviba, el kell mesélni, mi történt a nyúllal a hétvégén. És nem csak úgy, hogy Vidámparkban voltunk, slussz-pássz, hanem kerek, összefüggő, értelmes mondatokban. Ha valaki nem akarja "rendesen" csinálni, akkor az óvó nénik szólnak, hogy nem úgy van az kisapám, ha viszont nem megy neki, akkor segítenek neki. (Mondtam már, hogy imádom a lányaim óvó nénijeit? :-) ) Szóval, nekem nagyon tetszik a "Lila Nyúl Projekt".

Nálunk a múlt hétvége ugyebár Nelli múló tüszői jegyében telt, így szegény nyúl szombaton nem sokat szórakozott, eljöhetett Linával, meg velem a Tecsóba. Azért unatkozni akkor sem kellett, mert közben társasoztunk, minden étkezéshez külön volt terítve a vendégnek, sőt, minden fogásból kapott a tányérjába.

 

 

 

 

 

 

Aztán vasárnap már elment Linával síórára (erről készült a múltkori kép), délután pedig végre Nelli is kimozdulhatott, úgyhogy kollektíven levonultunk a Millenárisra, leelenőrizni a Zöld Pétert, mert senki nem emlékezett, hogy hol van a rózsabokor. Ha valakinek ez a mondat nem lett volna érthető, az menjen el a Zöld Péter játszótérre, de előtte olvassa újra a mesét. Persze azt is lehet, hogy csak odamegy, és ott olvassa el, mert kint van egy nagy, festett táblán. Szóval rózsabokor nincs, valószínűleg összetört, vagy elvitték, volt viszont más: hintayo.

 

Nagyon jó játék, piszkosul lehet élvezni. Még Nellit is -aki pedig elég hányingeres- alig lehetett leimádkozni róla, Lina meg akkorákat kacagott, hogy majd kiesett a száján. Szóval menjetek el, és próbáljátok ki: megéri.

Szólj hozzá!

Címkék: család ovi lina nelli

Nyugdíjas halleves

2011.01.09. 20:30 Csokis

Ez a mai leves volt, és anyukámtól származik a recept. Én neveztem el nyugdíjas levesnek, ugyanis gyakorlatilag ingyen van (már ha utána úgyis halat csinálunk), viszont elég sokat kell tökölni vele, arra meg normálisan nincs az embernek ideje.

Na, nekem most volt, mert Nellinek tüszős mandulagyulladása van, úgyhogy úgyis itthon kellett lenni. (Binzunsteinné elment Linával síiskolába, hogy legalább az egyik legyen levegőn) Még tegnap vettünk Linával egy szép, méretes afrikai harcsát. A törzs annyival olcsóbb volt a filénél, hogy azt vettem, és elhatároztam, hogy akkor megpróbálkozom ezzel a levessel. Legrosszabb esetben potyára dolgozom, de azt meg az ember úgyis megszokja a munkahelyén. Azt szeretem az afrikai harcsában, hogy azon kívül, hogy finom, pont normális méretű hal, egy lefejezett darab 50-75 deka, épp családi ebédre való adag.

Levágtam a farkát, uszonyait, és kikaptam a gerincét úgy, hogy maradjon azért rajta egy kis hús is. Egy szál sárgarépával, kis őrölt borssal, egy gerezd fokhagymával, meg gyökér híján egy kanál Naturella Vegetával (drága, de érdemes otthon tartani, ugyanis ebben végre nincs Na-glutamát) odaraktam főni. Közben Nelli odahozta a fürdőből a felállót, és feldarabolta a kifilézett halhúst szép, egyenletes kockákra a pörkölthöz. Mire a répa megpuhult, addigra a hal is kész lett. Leszedtem a szálkákról a halhúst, és az egészet széttrancsíroztam turmixszal. Na, eddig havaj-dizsi, utána ugyanis jön a klasszikus paszírozás. Ráadásul kétszer, mert a gyerekek levese lesz, nem maradhat benne szálka (egy így is maradt). Amikor az megvan, kicsit kipótoltam még vízzel, majd egy deci tejföllel, meg egy kiskanál liszttel behabartam, és kész volt. Lehetett volna hozzá krutont is csinálni, de arra már nem voltam hajlandó, ment bele a levesgyöngy. Így is nagy sikere volt, a lányok mindketten repetáltak belőle (tulajdonképpen mindhárman, de Binzunsteinnének alig jutott), elfogyott az egy liter leves, ami nagy szám.

Utána harcsapörkölt volt a húsból, meg túrós csusza, amihez Nelli törte a tésztát (teljesen jó darabokra), és a túrót is ő törte át.

Ja, és a képen Lina síelteti a Lila Nyulat, ami az óvónénik zseniális találmánya, de erről majd máskor.

Szólj hozzá!

Címkék: kaja betegség lina nelli

Boldog Karácsonyt!

2010.12.27. 12:32 Csokis

Kicsit megkésve ugyan, de mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok az idei "Fenyő a kabrióban" képpel.

(Miként egyik rokonunk közölte tegnap:
 - Azért Csokis, te elég különleges gyerek vagy.
 - Miért?
 - Mert rengeteg ismerősöm van, akinek volt már kabriója, de te vagy az egyetlen közülük, aki másodszorra is vett egyet.)

2 komment

Címkék: pozitív

Édesapám főztje...

2010.12.20. 14:08 Csokis

Néha én csinálom a vacsorát, és most Nelli tejbegrízt rendelt. Elkészült, nem égett oda, nem felejtettem ki belőle a kakaót, viszont kicsit csomós volt, szóval olyan lett, mint szokott. Ülünk az asztalnál, Nelli egyszerre felnéz a tányérból, komoly arccal rám néz, és közli:

 - Ez nagyon finom lett. De a tied mindig finomabb, mint a mamié, mert te nem felejted ki belőle azokat a jó kis gombócokat.

2 komment

Címkék: kaja nelli

Mert megérdemlem...

2010.11.20. 15:58 Csokis

Épp kávézunk, mikor Nelli megjelenik síkesztyűben, kezében a némós úszósapkájával, hogy segítsünk neki felvenni. Zsófi feladja, majd megfordítja, fenekére csap, és elindítja a gyerekszoba irányába:

 - Mehetsz halacska!
 - Nem vagyok halacska!
 - Hát akkor ki vagy?

Mire sértődötten és szemrehányóan visszafordul:
 - A kislányod.

 


 

3 komment

Címkék: család nelli

Mi az hogy...? (4.) - Könnymentes

2010.11.12. 15:55 Csokis

Tegnap nézegettem a gyereksampont a fürdőkád szélén. Azt írja az újság, hogy "könnymentes". Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem tök mindegy, mi kerül a szemembe, legyen az muslinca, vagy tiszta víz, én könnyezni kezdek. Szerintem a szem már csak így működik. Innentől a könnymentes mit jelent? Nem tesznek bele könnyet a gyártáskor? Miért, a többibe tesznek?

Szólj hozzá!

Címkék: kérdés miazhogy

Csak úgy, egy hétvége

2010.11.04. 14:29 Csokis

Halottak napja alkalmából nem csináltunk semmi extrát, főleg hogy Nelli még mindig nem mászott ki a köhögéséből. Viszont egyik délután lementünk a kerbe egy kicsit biciklizni, meg autózni. ha már velem volt a telefon, fel is vettem vele a lányokat:

2 komment

Címkék: család lina nelli balambér

Kit car (6.)

2010.09.26. 15:47 Csokis

 

... és alig hagytuk el Bécset, amint kiértünk az autópályára, leszakadt az ég.

Ha valaki úgy érzi, hogy itt egy rész kimaradt, az nem téved. Tudom, hogy semmi poén nincs abban, ha egy negyveniksz éves autó délben elindul Maidstoneból, és másnap éjjel megérkezik Pestre, de kábé ennyi volt az út technikai része. Minden egyéb kihívást csak mi magunk jelentettünk, meg az európai benzin árak. Pedig lényegében ennyi volt. Ugyan a hátralevő ezer mérföldet végig rinyáltam, hogy mi lesz, de nem lett semmi. Az autó hozta amire tervezték, 50-60 mérföldes tempóban gyűrte maga alá a Bundesautobahnt, csak néha húzott el mellettünk egy-egy kamion.

Persze az indulás még érdekes lett, mivel a fluxus kondenzátort nem sikerült megjavítani, így a kompot természetesen lekéstük. Én, mint a k-eu-i bürokrácián nevelődött, ámde kockafejű, szabálytisztelő pógár archetípusa, elkezdtem rinyálni, hogy most mi lesz, buktuk a kompjegyet, vehetünk utolsó pillanatost jó drágán. Viktor viszont elég laza ahhoz, hogy szerinte meg kéne próbálnunk mégiscsak felmenni ezzel, hátha felengednek azzal a jelszóval, hogy úgyis van hely. Ezen ellamentáltunk Doverig, aztán amikor be kellett sorolni, hogy ticketing, vagy check in, akkor csak a becsekkolást választottuk. Viktor szerint visszajönni még mindig visszajöhetünk, míg ha bemegyünk a jegyeladáshoz, ott minimum a két jegy különbözetét ránk verik. Úgyhogy irány a jegyellenőrzés bódéja, jegyet, útleveleket flegmma pofával kiad. A nő nézi, aztán az autót, végül aggódó arccal kinéz:
 - Fel fog tudni menni az autójuk a rampán? Nem túl alacsony? Mert a feljárat elég meredek.
Ennyi. Miután megnyugtattuk, kaptunk egy számot, meg minden más iratunkat vissza, jó utat kívánt és beállhattunk az eredeti jegyünkhöz képest két órával későbbi sorba. Ezért rinyáltam én ennyit?!?

A komp a szokásos. Nagy, egy óra után unalmas, a kaja drága, de legalább meleget ebédeltünk, és a vámmentesben beszereztünk egy karton cidert, amit Londonban elfelejtettem, pedig esszenciális része egy angliai útnak. Ami még érdekes volt, hogy Dunqkerqueben a nagy fene schengeni ellenőrzésből semmit nem láttunk. Ember nem volt ránk kíváncsi, de még csak táblát sem láttunk, ahol legalább lassítani kellett volna. Innentől tényleg csak annyi volt, hogy jöttünk haza, és teljesen elvetemült exhibicionisták módján élveztük a sikerünket. Azért az tényleg vicces, amikor a mögötted 180-nal feltünő szupererős, szuperdrága szupersportkocsi lelassít 120-ra csak azért, hogy jól megnézhessen, közben vigyorog és integet. A kedvencem egy Porsche Carrera mitfahrere volt, akiből szinte két rózsaszín folt látszott, amint az orra, meg az álla feltapadt az oldalablakra. Azt hiszem, erre az autóról elmondható, hogy ez maga az olcsó népszerűség.

Szóval autóztunk hazafelé, kétóránként megálltunk, lassan, de tényleg biztosan faltuk a kilométereket, és estére Kölnben voltunk. Itt alvás és reggeli egy kis szállodában (azon jól szórakoztam, hogy Viktor, aki az angolszász területen szocializálódott, hogy rácsodálkozott egy harminc eurós német szálloda tisztaságára), aztán irány újra az autópálya. Én a végére már nagyon untam, szerencsére Viktor -aki nagyrészt vezetett- nem.

Az már látszott, hogy olyan későn fogunk hazaérni, hogy nyugodtan bevállalhatjuk a Bécsen való átvágást, nem is volt vele semmi baj. Viszont alighogy felértünk az Ostautobahnra, beütött a ménkű. Szó szerint. Binzunseinné ugyan telefonált előre, hogy valahol Bécs és Hegyeshalom közé jósolnak egy szuper cellát, és pont akkorra, amikor mi odaérünk, de ezt nem vettük nagyon komolyan. Én azért felvettem a zakómat, és egy piros lámpánál beraktam a helyére az ablakomat, aztán felhívtuk Betti mamáját, hogy melegítheti a levest, mert Bécsben vagyunk, egy óra múlva landolunk nála. Na, ekkor olyan vihar jött, amilyet már rég láttam. A tető ugyan már fent volt, de Viktor oldalablaka hátul pihent a csomagok tetején. Persze addigra már minden normális helyet elhagytunk, ahol fel lehetett volna rakni, a leállósávban meg nem mertünk megállni, mert olyan sűrűn zuhogott, hogy féltünk, hogy nem látnak meg minket, és hátulról belénk rohannak. Szóval Viktor elázott rendesen, ennek ellenére piszkosul élvezte, mert ennyi villámot Angliában öt év alatt összesen nem látott, mint itt negyed óra alatt. Mindenesetre csillapodott a zápor. Ekkor Viktor már úgy érezte, hogy úgyis mindjárt Hegyeshalomban vagyunk, majd ott szárítkozik, addig már eljön így, vizes ingben.
Meg ahogy a Móricka elképzeli! Mert ami ezután jött, az tényleg a legszebb, gyermekkori, balatoni emlékeket idézte fel. Olyan felhőszakadás, hogy a karosszéria eresztékein folyt be a lábszáramra az eső, az ablaktörlő alig bírta a törlést, de mindegy is volt, mert a sávok úgysem látszottak a víz alatt. Csak azért nem álltunk meg, mert benzinkút nem volt, a leállósávban meg nem mertünk, úgyhogy mentünk szép, egyenletes harminccal. Nagy forgalom nem volt, talán ha két autó előzött meg minket egy óra alatt. Aztán egy alagútban csak megálltunk, Viktor száraz ruhát vett, feltettük az ablakát, innentől viszont a párával küzdöttünk. Nem lehetett olyan tempóban törölni az ablakot, hogy egyszerre az egész páramentes legyen. Nagy öröm volt a tervezett egy óra helyett két és fél alatt Hegyesbe érni, még nagyobb száraz ruhában rendes, házi húslevest enni. Az élve megérkezés örömére hálás és nagyvonalú voltam, az összes jobb csontot átengedtem Viktornak, beértem a hússal, Betti mamája meg remekül szórakozott rajtunk, amint tologatjuk félre a mellet, meg a combokat, és vadásszuk a feneket, a hátat, meg a tarja csontokat.

Aztán fél egykor már nem bírtam tovább, és addig piszkáltam Viktort, amíg el nem indultunk haza. Három után kitettem a szüleinél, fél négyre otthon voltam, és onnantól csak az utolsó, és legnagyobb kihívás maradt: fel tudunk-e reggel úgy kelni, hogy Viktor ne késse le a déli gépét Londonba.

Azért abban van valami határtalan optimizmus -és Viktort nyilván nem a megfontoltságáért szeretjük-, amikor valaki megveszi a kompjegyet péntek délelőttre, majd a hazaúti repjegyét vasárnap délre, mindezt úgy, hogy a kettő közt egy alig ismert előéletű, negyvenvalahány éves, házilag módosított, Angliában szervizelt (aki ismeri az angolok autóról és annak karbantartásáról alkotott fogalmát, az érti, miről beszélek) autót hoz haza. De mivel ebből már nem fogok külön posztot írni: nem késte le.

 

U.i.: Az előzőbe raktam fel képeket.

10 komment

Címkék: autó hülyeség túlélő kit balambér

Kit car (5.)

2010.09.04. 18:51 Csokis

Aztán eljött, amikor az idő elment. A lányokat kivittük a reptérre, Viktorral összepakoltuk a cuccunkat, és felkészítettük az autót a másnapi indulásra. Ez kábé azt jelentette, hogy Viktor becsöngetett a szomszédhoz, hogy itt a lehetőség a két fiúnak, hogy utoljára autózzanak egyet a hátsó ülésen. Naná, hogy rögtön jöttek, nagy vigyorogva beültek hátra, én meg végignéztem az apjuk arcán, és rögtön felajánlottam neki a kockás sapkát, a selyemsálat, a szemüveget, meg a bal egyet. Boldog vigyorral beöltözött bohócnak és elmentek. A vége az lett, hogy Viktor még két kört mehetett, mire az utca érdeklődőit mind megutaztatta, de hát az úttörő ahol tud, hülye.

Másnap korai kelés és korai rajt. Egyrészt ki kellett keveredni Londonból a dugó előtt, másrészt tízkor indul a kompunk, háromnegyed órával előbb ott kellett lenni, és Dover is van vagy 80 mérföld, ami ezzel az autóval komoly táv, elvégre az utazó sebességünk az autópályán is csak 55-60 mérföld óránként. De hát szép az idő, süt a nap, remekül fut a kocsi, mi mást akarhatnánk?

Amikor aztán Maidstoneban már a második szerelő hajtott el minket, hogy momentán nincs alkatrésze 1967-es Triumph Heraldhoz, de tud ajánlani valakit, aki tuti megcsinálja, akkor azért megfordult a fejemben, hogy lesz-e még nekem valaha kit carom Magyarországon? Mert ha ez nem jön haza -és nem úgy nézett ki, mint ami lenyomja azt a negyven mérföldet a kompig, meg utána azt a rongyos ezret Pestig-, akkor nem hiszem, hogy Zsófi még egyszer belegyezik abba, hogy autó ügyben ilyen mértékben megcsapoljam a konyhapénzt. Ugyan hét éve vagyunk házasok, de az még nem a szenilitás kezdete, úgyhogy túl jól emlékszik arra, amikor a nászútról hazafelé Fixi lerohadt Kölnben, és az extra szállásra, utazásra, hazatrélerezésre, majd a rendberakására a teljes nászajándékba kapott pénzünk (meg még egy kicsivel több) ráment. (Egyszer majd ezt is elmesélem, csak megvárom, amíg megkaphatja a retró címkét.)

Szóval az volt, hogy Maidstone előtt az autó elkezdtett rángatni. Viktor lelassított, próbálta nem pörgetni, erre visszajött bele az élet. Gondoltuk, hogy felszedett valami koszt a karburátor, majd kifújja, mentünk tovább. Aztán újra. Megálljunk és keressünk szerelőt, vagy menjünk bátran, mint a cigány lova, és érjük el a kompot? Megszavaztuk, hogy menjünk, de pár kilométer után újra elkezdett rángatni, és most már félre is kellett állnunk, annyira lelassultunk. A motor le is állt, de végül hajlandó volt beindulni, és a saját lábán lemászni egy parkolóba. Ott gyors szemrevételezés, szakértő tippelgetés (AC pumpa lesz a ludas) után rábeszéltem Viktort, hogy itt inkább találunk Triumphoz értő szerelőt, mint Franciaországban, arról nem is beszélve, hogy itt még én is csak-csak megértem az autós zsargont, de dunkerque-i angollal már meggyűlne mindkettőnk baja. Az első nagyobb város Maidstone, irány befelé. Az első egy Ford szalon, szervíz és vizsgáztató hely volt, itt nem is gondoltuk komolyan a szerelést, de kiindulásnak megtette. Adtak is egy címet két utcányira, ahol állítólag láttak már karburátoros autót, gyújtáselosztót és mechanikus AC pumpát. Meg is lett, a pasi megszakértette, és közölte, hogy szerinte kondenzátor hiba, de neki ilyen öreg krakszlihoz nincs cucca, álljunk arrébb egy házzal. Na jó, nem egy házzal, hanem egy egész háztömbbel, de ott tényleg volt egy rendes, igazi, udvari sufni műhely, öreg szakival, a keresztgerendákon mindenféle poros dobozokkal. Elmondtuk, hogy mi a nyűgünk, hogy ide küldtek, és hogy kábé sz...ban vagyunk, úgyhogy az öreg rögtön kijött, és kinyittatta a motorházat.
Az tényleg nem lehet elmondani, milyen volt, amikor meglátta motort. Szerintem egy békében megőszült szász tudna ilyen hangot kiadni, ha bevinnének hozzá egy autót, amiben egy Trabi motor van. Felderült az arca, és rögtön elkezdte megnézni, kipróbálni, szerelni. Szerintem nem volt több fél óránál, és volt új kondenzátorunk, be volt állítva a megszakító hézag, került rá zsír is, le volt ellenőrizve a karburátor gumi tömítése és az AC pumpánk. (Naná, hogy az AC pumpának kutya baja sem volt, ennyit a hozzáértésünkről.) Amikor kész lett, az egészért kért 10, azaz tíz fontot, és azt mondta, hogy szerinte most már tuti, de ha mégis bármi furcsát érzünk, jöjjünk vele nyugodtan vissza. Na, én egyetlen furcsát éreztem. Azt, hogy innen az autó fogyasztása rögtön több, mint két literrel esett, és békés 8-8,2 literrel jöttünk hazáig. (Zárójeles és demagóg: hogy a búbánatban van az, hogy az első hazai tankolásnál ez utána rögtön megugrott? A magyar 95-ös nem 95-ös, vagy a magyar egy liter nem egy liter? Ez egyébként az elmúlt 25 év egyik nagy kérdése számomra, már a Trabival is tapasztaltam anno, amikor megnyílt a határ és elkezdhettünk Ausztriába járni.)
Erre Viktor még megkérdezte:
 -  Ön szerinte ki fog-e ez az autó bírni ezer mérföldet hazáig? És mire lehet még szükségünk ezalatt?
A fickónak arcizma nem rezdült, és mondta, hogy szerinte maximum egy trafó kellhet, de az közönséges dolog, bárhol kapunk, ha kell.
 - És önnek nincs egy? Mert szívesen megvennénk tartaléknak, hogy ne Németországban kelljen keresgélnünk. Meg hát csak kabalának is jó lenne, hogy ne legyen rá szükség. - A fickó vigyorgott, felmászott a padlásra, és lehozott egy trafót, majd elmondta, hogy ő a Land Roverbe mindig beszerelt egy tartalékot -hely volt rá-, aztán ha kellett, csak átdugta, és ment tovább. Végül az egészért fizettünk huszonöt fontot -amit a kocsi már hazáig behozott a fogyasztás csökkenésen-, és röpke másfé óra késéssel robogtunk tovább Dover fele. Volt hátra negyven mérföldünk, és kb. negyed óránk a komp indulásáig...

(Folyt köv...)
 

6 komment

Címkék: autó hülyeség túlélő kit balambér

Kit car (4.)

2010.08.17. 13:19 Csokis

Akkor ezennel kihagyom a májusi rész végét, mert most már sok értelme nincs. Igazából annyi a lényeg -és ez nyárra sem változott-, hogy

  • Bal kézzel sebességet váltani nem ördöngösség. Viktor elmondta, hogy csináljam eleinte: amíg bizonytalan vagyok, ne vegyem le a bal kezem a váltóról, akkor később sem fogok a kilincs után kapkodni. Ennyi.
  • Sokkal kellemetlenebb jobb kézzel indexelni. A mai angol autóknál a gyártók a teljes kormányoszlopot kapcsolóstul átteszik a másik oldalra, így a váltó és az index egy oldalra kerül.
    Ez állítólag elég kellemetlen, de biztos meg lehet vele spórolni autónként vagy öt dollárt, hát az angol, japán, ausztrál és a többi jobbkormányos nép meg így járt. De ez még eredeti, belpiacos kocsi, itt bal kéznél a lámpát kapcsolgatja az ember. És kapcsolgatja is, amíg meg nem szokja, a többiek meg nem értik, hová megyek.
  • Akinek már volt ponyvás autója, az tudja, hogy a hátsó plexin -hacsak nem tök új- alig lehet kilátni. Ez itt 23 éves, és azzal van súlyosbítva, hogy az oldalablakok is ilyenek. Innentől a balra való sávváltás, vagy egy jobbra nagy ívben kikanyarodás a főútra mitfahrer nélkül maga az orosz rulett. Persze le is lehet venni az ablakokat, csak akkor hatvan felett (kilométerben) már lebeg a füled a szélben. Hát még, ha az eső is esik.
  • A fogyasztást ne feszegessük, inkább mpg-ban adom meg (22,4), az érzékenyebb lelkűek meg ne számolják át.

Az tény, hogy Londonban nem könnyű a kezdő autós élete, főleg hogy a rendszámból nem derül ki, hogy szegény, hülye külföldi vagy, akire vigyázni kell. Miközben tájékozódsz, megpróbálod tartani a forgalom ritmusát -már amikor nem a dugóban állsz-, és kezeled a háromsávos körforgalmakat. Úgyhogy első nap elmentem szépen egyedül gyakorolni egy kicsit, de meglepően jól ment az átállás. Ami igazán érdekes volt, hogy a kit carozás őshazájában is mekkora sikerem volt a kocsival. Viktorék ezt azzal magyarázták, hogy Kelet-Londonban nem túl gyakori az ilyen kocsi, elvégre ez nem a módis középosztály lakhelye, de hasonló volt később a helyzet Kentben is, pedig az végképp nem a dokkmunkások és bevándorlók gyűjtőtábora, leginkább a mi Telkink környékének felel meg. Általában azt vettem észre, hogy ez az autó mindenkiből -és nem csak a sofőrből- kihozza a gyereket. Porsche Carrerák lassítottak le a német autópályán, hogy szaros százhússzal előzve megnézhessék (az anyósülésen ülő srác orra láthatóan feltapadt az oldalüvegre), Pesten ötvenes nő kiabált át a Matizból, hogy "Jó a verda!", és tuningopeles kisebbségiek érdeklődtek mosolyogva Kőbányán, hogy hány köbcentis a motor. Ezért a legjobb az a hetven feletti házaspár volt, akik érdeklődve nézték az egyik kastély parkolójában, majd amikor mindent elmeséltem, az akcentusomat hallva megjegyezték: "Ja, hogy egy itteni barátjától kapta kölcsön."

Szóval az autó jól szerepelt, szépen indul és megy, a fordulóköre meg egy átlagos dodzsemének felel meg. A helykínálat "not too plenty", és akkor ez még az angol understatement tipikus oskolapéldája. A két gyerek feje hátul belelóg a vászonba (104 és 114 centisek), a lábuknál egy lapos sporttáska fér el, esetleg a két ovis hátizsákkal, az anyósülés elé szintén be lehet gyömöszölni egy kisebb táskát. A teszkós heti bevásárlás utáni hazamenésünk Sevenoaksból igen vacak húsz perc volt. Szóval kell egy külső csomagtartó, csak nem tudom, hogy tegyük fel.

Azért megnézegettük Kentet, barátaink jóvoltából potyáztunk egy hetet egy öreg, angol udvarházban (A képek alapján Zsófit meg is kérdezte egy kollégája, hogy ő esetleg nem lehetne-e a barátunk? Mire Zsófi közlte, hogy: -Dehogynem, hozzád hová lehet menni?), voltunk a barátainkkal a tengerparton homokozni, kaptunk a rendőrségtől dicsérő papírt a szélvédőnkre, hogy nem hagytunk semmit az autóban, és ezzel segítjük a bűnmegelőzést (na ja, a kocsin még egy ajtózár sincs, nemhogy kesztyűtartó), és életemben először nem lett hányingerem a fish and chipstől. Megtapasztaltuk az angol kocsmakultúrát, megittunk több liter sört, cidert, híg kávét; megettünk egy csomó kekszet és Bettiék jól tartottak minket, amikor Londonban voltunk. Jártunk egy rahedli parkban, láttunk szarvast, birkát, nyulat, felföldi marhát (highland cattle), gémet, kacsát, libát, hattyút, pávát és csatorna patkányt, etettünk mókust, Lina megtanult biciklizni, vettünk és elhagytunk dínókat, valamint kaptam egy baromi jó zakót az autóhoz, amibe már csak bele kell fogynom.

 (Folyt. köv...)

6 komment

Címkék: anglia család autó kit balambér

Gyorshír

2010.07.08. 11:00 Csokis

Jótékonysági vacsorát rendez hétvégén az Oberhauseni Állatkert. A jegyekre az Ebayen lehet licitálni, és a befolyt összeget a Német Kocsmai és Fociárvák Alapjának utalják át. A vacsora fő fogása: Salade de poulpe à la Paul.

Szólj hozzá!

Címkék: hír hülyeség

süti beállítások módosítása