Most lesz öt éve, hogy nagyi meghalt. Nem akarok itt könnyes-bús emlékezést tartani, mert egyrészt minek, úgysem ismerte senki, másrészt nem szokásom nagy nyilvánosság előtt alsógatyára vetkőzni, még akkor sem, ha csak a lelkemről is van szó.
Szóval öt éve, 98 évesen. Ami eszembe jutott ennek kapcsán, az nem is annyira személyes jellegű, viszont mindenki számára számolható: 1904-2002. Ha ebbe belegondol az ember, az félelmetes. Amikor megszületett, még Ferenc József uralkodott, amikor meghalt, Mádl Ferenc volt a köztársasági elnök. És ami ebbe az időszakba belefért a magyar történeleben, az több embernek is elég lett volna. (Sőt, elég is volt.) Két világháború, néhány forradalom, és vajon meg tudja-e valaki számolni, hány kormány? Amikor megszületett, az első Tisza kormány volt hatalmon (Ugye milyen okos vagyok? Ja, ha van gugli!), amikor meghalt épp Megyó regnált. De hogy közte kik, mikor, hányszor, azt maximum a történészek tartják számon. Már komoly nagylányként érte meg IV. Károly koronázását*, a háború végét, a kommünt és Horthy hatalomátvételét.
Végigélte az egész XX. századot, 55 évesen eltemette a férjét, dolgozott "modern, független lányként" bankban, aztán asszonyként tanított 30 évig. Nyugdíjban sem nagyon tudott megmaradni, bőven 70 felett volt, amikor már nem kellett unokáznia, ezért unatkozott, és visszament dolgozni. Hívták vissza tanítani, de azt mondta:
 - Nagyon kedvesek vagytok, de tudjátok ahhoz már elég vén hülye vagyok, hogy a gyerekek a fejem ugráljanak, de ahhoz még nem, hogy ezt ne vegyem észre.
Ezért elment inkább kézbesítőnek a Pedagógiai Kutatóba. Az volt munkája, hogy naponta párszor lesétált a várból a Pauler utcai postára, felszedte az érkezett leveleket és csomagokat, majd visszasétált. Amikor megszűnt a munkahelye, elment a Mikroszkóp Színpadra portásnak, onnan ment végleg nyugdíjba, vagy kilencven évesen.

* Hogy ne maradjatok sztori nélkül. Volt nagymamámnak egy jó barátnője: Tuci. Kb. egyidősek lehettek, hasonlóan jól tartotta magát (pár éve még találkoztam vele, vidáman kocogott a vonathoz Zebegényben, ahol a nyaralójuk volt), és remek humora volt. Valamikor a nyolcvanas évek közepén (tehát nyolcvan körül voltak már mindketten) volt egy szintén zebegényi ismerős esküvője a Józsefvárosi Plébániatemplomban, ahová a teljes ismerettségi kör hivatalos volt. Tele is lett a templom, mi, mint a családhoz nem tartozók, szép iledelmesen megálltunk hátul. Nagymamát leültettük, mi meg odaálltunk a falhoz. Tuci nem ült le, "Üljenek csak az öregek!" rikkantással beállt a sarokba. Szép, hosszú szertartás volt, nagymisével, orgonával, énekkel, beszédekkel. Nyúlt, nyúlt, mint a rétestészta. Már vagy egy órája ácsorogtunk, de még semmi jele nem volt, hogy valaha is eljutunk az áldozásig, mikor Tuci néni megszólalt:
 - Emlékszem, szegény Károlyunk koronázása kicsit rövidebb volt.
Na, erre a kicsit már türelmetlen hátsó fertályban egyöntetűen kitört a nevetés. Vidám esküvő volt.

Update (2007. 08. 31.):
Nem szeretném updatelni, de kell: anyu mondta, hogy tegnap volt Tuci néni temetése. 95 éves volt. Nyugodjék békében, és beszélgessen jókat nagyival!