Elmentünk ma heti nagybevásárolni, és ennek kapcsán eszembe jutott egy retró történet. Meg az, hogy mi sem vagyunk normálisak. Hétközben van szabadnapom, erre mikor megyünk tülekedni? Szombat délután. Mert megérdemlem. Ráadásul két gyerek, két kocsi, két nyomakodás. Cserébe viszont két kocsival kényelmesebb pakolni, illetve a pénztárnál fizetni. Kivéve, ha Lina közli, hogy pisilni kell, és az egyik kocsi tartalmát villám gyorsan át kell rámolni a másikba, majd az üres kocsival és Linával ki kell szambázni a pénztárakon túli retyóba. Aztán vissza kell jönni gyalog, mert amíg a vécén vagy, valaki eltolta a kocsidat azért a nyomorul százasért. Hát költse gyógyszerre!
Szóval vettünk valami sült májas nevű májpástétomot, ami tök jó, és ehhez képest csak 750 Ft kilója. Biztos nem egy úri kaja, de szerencsére a lányoknak is ízlik. Erről eszembe jutott anyukám, aki a Ferdinánd- (akkor Élmunkás-) hídnál dolgozott, és ebédidőben kijártak a Lehelre vásárolni. Volt ott mindanféle bolt, olyan olcsó húsos is, ahol nem csak csirke far-hát és nyak, de disznó-, vér- és bőrsajt is volt. Akkoriban a Pedigree Palt még csak azok a magyar turisták ismerték, akiket már legalább egyszer kiröhögtek a Bécsi út végén, amikor megvették "Jé, de olcsó májkrém!" felkiáltással, szóval a környék összes öregasszonya odajárt a kutyáknak, macskáknak kajáért. Itt állt anyukám a sorban, és vett húsz deka bőrsajtot, meg ugyanennyi vérsajtot, amikor a mögötte álló nő kedvesen megkérdezte:
 - Kutyusnak, vagy cicusnak veszi kedvesem?
 - Köszönöm kérdését, de nincs állatunk. Én erre férjet és gyereket tartok otthon, nekik lesz.