Bár már három hete lement, nem is írtam, hogy éreztük magunkat. Egy szóval: szörnyen. Többel: szörnyen jól. Kikaptunk egy derült, havas, meteorrajos éjszkát, úgyhogy a körülmények ideálisak voltak egy jó éjszakai túrához. A dolog szépséghibája, hogy egy ilyen túrán nem csak a körülmények vannak ott, hanem mi is, mi meg sajnos -úgy látszik- papírkutyák gyülekezete vagyunk. Azért szerencsére gondolkodni, meg tájékozódni még tudunk, úgyhogy a taktikánknak köszönhetően becsúsztunk a harmadik helyre, miközben szerintem az egyik legkevesebbet gyalogló csapat voltunk, de nem is ez a lényeg. A lényeg igazán az, hogy reggel hétkor isteni jó dolog a kesztölci kocsmában hideg disznósajtot enni magában, Milkával (a hűtőpultból akkor kivett disznósajt ugyanis melegebb, mint a hátizsákodban levő szendvics), és az egészet leöblíteni egy mézes körtepálesszel. Nagyjából ez volt a túra csúcspontja, és ez szerintem mindent elmond - rólunk. Azért jó volt, de meg kell, hogy mondjam, elmebeteg, aki ilyeneken indul, de főleg, aki az ilyeneket kitalálja. Úgyhogy tavasszal inkább újra rendezek. Addig is éljen az "Ismerd Meg Hazád Szép Tájait" program!
