Ígérem, egy darabig ez lesz az utolsó tájfutó retró poszt, de ezt azért még megírom. Szóval a 80-as évek elején-közepén jöttek a halogén lámpák. Piszok drágák voltak, a párnacihában tartott dollárokat és márkákat kellett feláldozni és a már akkor is közismerten alacsony skandináv árakat megfizetni értük, szóval nem terjedtek rettenet tempóban. Hogy hogy lett Sünnek ennek ellenére halogénje? Éjszakai OB Gánt mellett. Én már bent voltam a célban (kimúlt a lámpám, és feladtam), békésen pakolászok, amikor lihegés:
- Csokis, adj egy lámpát, mert az enyém kiment!
- Jó, mindjárt keresek, csak a gatyámat húzom.
- Csak gyorsan, mert én még kint vagyok a pályán, az utolsó három pontom még hiányzik, de leszartam a lámpám! (Biztos beszartat mondott, gondoltam, de én akkor is így értettem.)
Odaadtam neki a tartalék lámpámat, hadd menjen. Jó negyed óra múlva be is jött a célba, kérdezem, ez mi volt? Kiderült, hogy a dupla fejlámpája (két rúdlámpa volt a fején jobbról-balról, de egyszerre csak egy éghetett, hogy végig bírja a versenyt) közül az egyik már a rajtba menet meghalt. Egy viszont kevés lett volna a junior pálya hosszához, ezért Karesz, akinek akkor már halogénja volt, odaadta neki a kis, térképolvasó tartalék lámpáját. Jól is jött a segítség, mert a pálya felénél a maradék fejlámpája lemerült, maradt a kicsi. De az csak olyan "vészlámpa" volt, két ceruzaelemmel, amivel még épp be lehet jönni a célba, ha kell. De Sününk nem az a feladós fajta, nyomta is tovább veszettül, és most már nem csak a többi versenyzővel küzdött az időért, hanem a lámpával is. De csak úrrá lettek rajta az elemek, és sajnos ez több oldalról is igaz volt. Egyrészt egyre kevesebbet látott, másrészt erőst szólította a szükség. Gyorsan megnézte hát a térképet merre van a cél, majd leguggolt és gondosan kikapcsolva (takarékoskodás!) maga mellé tette a lámpát. Igen ám, de amikor végzett, már nem találta. A sötétben nem nagyon mert a földön tapogatni, hátha valami másba nyúl bele, belátta hát, hogy szar a helyzet, bejött a célba vakon, és kért egy lámpát. Szóval mégsem értettem félre...
Őszre már neki is volt egy halogénje. 10/20 Watt, NiCd akkuk, hátihordó, kultúrált fejpánt, szóval igazi svéd csoda. Az őszi alapozásokat már úgy csinálta, hogy azzal futott a délutáni sötétben. Egyrészt szokta a lámpát a fején, másrészt nem esett hasra minden kis gödörben a Hármashatár-hegyen. A NiCd akku szép szokása, hogy nem szereti a túltöltést, ezért úgy illik tölteni, hogy előtte lemeríted, mert akkor tudod biztosan, mennyi ideig lehet fent a töltőn. Tehát az edzések vége fele az ember felkapcsolja a 20 Wattot, és addig égeti a lámpát, amíg a fénye el nem kezd sárgulni. Teljesen sötét erdőben ez a 20 Watt elég durva, főleg, hogy -szemben az autók fényszóróival- ez koncentrált fény. Na, ilyen fénnyel jöttünk ki egyszer a szintútról (hivatalos Guckler Károly út, vagy Feketesalak út), ami az utolsó szakaszán merőleges a Hármashatárhegyi útra, tehát a lámpával pont kivilágítasz rá. 20-30 méterre voltunk az aszfalttól, amikor elhúz lefelé egy biciklista, majd halljuk, amint hátrakiált a többieknek:
- Vigyázzatok, egy rallyautó jön kifelé az erdőből.
A másik eset kicsit lejjebb volt, a Szépvölgyi felső szakaszán futottunk lefelé. Azon a részen nincs járda, úgyhogy az út szélén kell futni. Egyszercsak halljuk, hogy jön a 65-ös busz mögöttünk. A biztonság kedvéért(?) a pasi ránk dudált. Sün csodálkozva visszanézett rá, mire a buszvezető azonnal nyomott egy satuféket, kinyitotta az első ajtót és döbbent fejjel kiszólt:
- Te öreg, az a lámpa, az neked a fejeden van?
A harmadik egy mátrai verseny volt. Békésen melegítettünk (kocogtunk) az aszfalt úton. Hárman voltunk, és állati büszkék voltunk: akkor kaptunk pár, "uraságoktól levetett" bozótruhát egy svéd klubtól. A bozótruha kb. olyan anyagból van, mint a régi, nejlon Diolen Mobi iskolaköpeny, csak nem feltétlen sötétkék. No, a mienk nem is az volt, hanem bugyikék, elöl - hátul széles, fehér csíkkal, "civilnek" elég iszonyú látvány. Szóval futunk az úton, fejünkön a lámpa, de nem volt bekapcsolva, mert ugye kár az elemet fogyasztani verseny előtt. Egyszerre rettenet zaj, majd csikorgás, és megáll mellettünk egy igazi sufnituning Lada, benne öt srác. Letekerik az ablakot, kinéznek ránk, mire Sün -csak hogy lásson- felkapcsolja a 20 Wattot, és benéz vele az autóba. Öt döbbent arc, kis szünet, majd végignéznek a ruházatunkon, és felderülnek a komák:
- Srácok, meg tudjátok mondani, hol van itt a diszkó?