Miután megvettem az autót, elkezdtem filózni, hogy legyen. Persze felhívtam Viktort Londonban, mire rögtön közölte, hogy mehetek hozzájuk aludni, csak ők épp elutaznak nyaralni, de majd a szomszédoknál beadják a kulcsot. (Hogy erre miért nem jó a saját lakásuk, mint más, rendes embereknek?)
Aztán rájöttem, hogy a szüleimnek május másodikára vettünk repjegyet Londonba, hogy ott ünnepeljék az aranylakodalmukat, és úgyis eléggé aggódnak, hogy mi lesz velük? Amit nem egészen értettem, mert németül és franciául beszélnek, elég sok olyan helyen jártak már, ahol nem beszéltek "bennszülöttül", mégsem adták el őet rabszolgának, ráadásul az angolok igazán udvariasak és segítőkészek. Szóval a vége az lett, hogy összevontuk a hasznosat a hasznossal, és én is megvettem a jegyem ugyanarra gépre, mint ők, foglaltam szállást (mert mégsem akartam Viktorék hazaérkezésének éjszakáján reggel hatkor ébresztőt fújni), megvettem a buszjegyem Leedsbe, és letárgyaltam a pasival, mikor érkezem. Attól eltekintve, hogy Pesten 20 fok és napsütés volt, Londonban meg 12 fok és szakadó eső, ment minden simán. Első nap várost néztünk, ettünk egy pubban, és Turnereket nézve melegedtünk a National Galleryben, aztán ment mindenki a maga pincéjébe. 50 fontért ugyanis a kettes zónán belül (Hyde Park és Victoria) csak alagsori, vagy legfeljebb földszinti, lichthofra néző szoba van, olajjal festett fallal, de hát oda úgyis aludni jár az ember, nem a kilátást bámulni.
Másnap megismerkedtem a Victoria Bus Station szépségeivel (pont olyan, mint bármelyik európai buszpályaudvar: lepukkant és gázos), aztán 3,5 órás buszúttal felmentem Leedsbe. Ott kicsit kóvályogtam a bank holiday miatti menterendváltozás miatt, és megállapítottam, hogy nem csak a MÁV-nál töketlenek az emberek. A három információból kettő nem tudott semmit mondani a helyi járatokról, a harmadik zárva volt. A menetrendben semmi sem utalt arra, hogy minek kéne jönni, a kijelzőkön teljesen blőd adatok voltak kint. Még szerencse, hogy a helyi biztonsági őrök kicsit jobbak, mint a BKV trolljai itthon, így a aztán meglett a buszom, később az autó tulaja is. Nagyon szimpatikus, ötvenes csóka volt, tetszett neki, hogy az isten háta mögül eljöttem az autójáért, nekem meg az autója tetszett.
Akkor a technikai részletek, akit nem érdekel, annak PgDn: Az autó egy Triumph Gentry, Q rendszámmal. Az alap egy Triumph Herald 13/60, amit 1967-71 közt gyártottak. 1296 cm3, egy Stromberg (SU) karburátor eteti. Elvileg 61 LE (bhp) / 41 kW, hogy aztán negyven év után mennyi maradt belőle, azt ki tudja? A kasztni rétegelt lemez fa vázon, alumínium borítással, illetve műanyag. A külső dolgok -mint már írtam- rendben vannak, különösen a babás lökhárítóknak örülök, mert ilyet itthon nem tudom hogy szereznék be, és a méretüknél fogva az Angliából való beszerzés sem lenne egyszerű. Ahol elsőre kibukik, hogy nem egy valódi MG TF-ről van szó, az a laikus számára is könnyen felismerhető Bogár hátsó lámpa. A kevésbé laikus azt is észreveszi, hogy nem libafogó (suicide) ajtaja van, és a műszerek sem az MG-nél hagyományos, nyolcszögletű darabok. A belső része viszont elég gáz. Egyrészt a fekete műbőr műszerfal, másrészt a zöldre való átfestés előtti kék korszakából való bilikék műbőr hátsó üléslap. Ezt egészíti ki két piszkosszürke plüss belső kárpit, valamint két fekete, modern vezetőülés. Szóval a belső összkép éleg kaotikus, ráadásul nem is szép, de legalább ronda. Ezzel együtt ez az egyszerűbben gyógyítható dolog. Mindent megnéztem, megírtuk a papírokat, aztán Ian felajánlotta, hogy elkísér tankolni, meg kivezet az autópályára, és ráállít a délnek vezető irányra. Minden rendben is volt a benzinkútig, de ott beütött a ménkű.
Tankolás után bementem fizetni, és amikor kijöttem, az ürge izgatottan hadonászott, mint akit épp a méhek csípkednek, hogy ne üljek be, illetve üljek be, de ne indítsam be a motort, mert elég rendes benzin tócsa van alattam.Hátratoltuk, és kb. két perc alatt szétkapta a hátulját. (Most már legalább ezt is tudom, hogy kell csinálni.) Kiderült, hogy a tank a tetején, a beömlő csőnél elrohadt, és egy repedésen folyik kifelé a benzin. Egy pillanat alatt odarendelte a fiát a másik autóval, elzavarta vele a nejét tömítő pasztát venni a sarki vegyesboltba, leszívta a benzin egy részét kannákba, majd ideiglenesen összerakta az egészet, és visszamentünk hozzájuk. Amíg a felesége meg nem érkezett, szépen leszedte a rozsdát, gyakorlatilag fémtisztára bucolta a tank nyakát, majd a kétkomponensű pasztával jó vastagon bevakolta rést. Száradás után ment a benzin vissza, szépen tartott a ragasztás, úgyhogy lehetett újra összerakni. A dolgo egyetlen szépséghibája az volt, hogy ezzel eléggé kicsúsztunk az időből, és látszott, hogy ha fene fenét eszik is, akkor is sötétben érkezem meg Londonba. Ezen azért paráztam egy kicsit, mert éjszaka, esőben, jobbkormányos autóval keresni az utat Londonban, hát nem erre vágytam.
Folyt. köv...