...is lehetne, de ez még a XIX. század. Jól hangzik, mi? Szóval volt már itt szó a nagymamámról, aki 1904-ben született. Ezzel ő az utolsó előtti volt a sorban, heten voltak testvérek. Bözsi (sz. 1889) és Irén (sz. 1891) közt nem sokkal volt több, mint Lina és Nelli közt, együtt is cseperedtek. Akkor még nemigen volt olyan, hogy liberális gyerekevelés, úgyhogy a bilin addig kellett ülni, amíg nem sikerült valami kézzel foghatót termelni. Igen ám, de Irénkének nem volt erős oldala a termelékenység, dédnagyapámnak meg az engedékenység (pedagógus volt a szentem) ezért lehetett sírni, zokogni, hisztizni, csak ülni kellett, különben kapott a fenekére az ember lánya. Egyszercsak azt vették észre, hogy az addig nehézkesen produkáló Irén szárnyakat kapott, és egy idő óta ripsz-ropsz szállítja az elvárt adagot. Nem volt ugyan sok, de az is csak valami, hogy van valami. Egy idő után viszont gyanús lett, hogy a két gyerek kakija nagyon hasonló, úgyhogy titokban megfigyelték őket akciózás közben. Kiderült, hogy amint Bözsi termel valamit, rögtön benyúl a bilibe, kiveszi a felét, és átteszi a húga edényébe, majd boldogan hívják az anyjukat törlésre.