Csokis család

Múltkor jöttem haza vonattal, és a nagy meleg miatt le volt húzva az ablak. A lehúzott és a fix ablakrész közt pedig észrevettem egy darazsat, amint épp kétségbeesetten próbálkozott kijutni. Mindenáron ki akart repülni, de arra nem volt elég a hely, a mászás meg nem jutott eszébe. Mivel nem akartam megcsípetni magam -meg a darazsakért különben sem vagyok túlzottan oda-, nem segítettem neki, de elgondolkoztam valamin. Mi lesz vele, ha kijut? A darazsak is olyan jól szervezett kolóniában élnek, mint a méhek, meg a hangyák? Ha nem, akkor gondolom megélhet egy magányos egyed is, de akkor módosítom a kérdést. Mi lenne ugyanebben a helyzetben egy méhvel*, vagy egy hangyával? Ha Cegléden beszorul, vagy Nyíregyházán bezárom a csomagtartóba, akkor nyilván nem talál haza Pestről. Repked pár napot, aztán valami megeszi, és ennyi? Vagy van esélye, hogy egy másik család / boly befogadja? Mivel itt senki nem szeret kommentelni, válaszolhattok valamelyik topikban is, mindenesetre ha valaki tudja a tutit, ne tartsa magában!

*Emlékeim szerint ezt így kell írni, szóljatok, ha azóta változott a szabályzat.

Tegnap a teszkóban voltam (Hja kérem, véget értek a törpök a Kaisersben, végre lehet újra olcsón vásárolni. Azért ezek a nyomrult törpök -vagy inkább a szülők- is megérnének egy hülyeség tages posztot.), és eszembe jutott Spanci olvtársnő múltkori komment sorozata az unatkozós topikban a csirke far-hátról, és megjött hozzá a kedvem. De far-háttal nem állíthat csak úgy haza az ember egy alsócomb kedvelő családba, ahhoz kérem ideológia kell. Szóval elhatároztam, hogy válságvacsora lesz. És lett. (Tudom, hogy nem egy kulináris élmény, aki olyat akar, az olvassa Péter Annát a Malackarajon.) Szóval vettem három csirke far-hátat (235,-), és megsütöttem grillen. Előzőleg leszedtem a fenekéről a hájat, kisütöttem, így kinyertem egy adag nagyon jó zsírt, de nagyvonalú leszek, és ezt nem vonom le, ahogy az egy kanál olajat sem fogom hozzáadni, ami a rizshez kellett. Merthogy a köret mogyorós rizs volt. Ez sem volt az a "hú-de-drága", ráadásul a 10 dkg rizs (22,-) és 5 dkg földimogyoró (34,-) keverékéből is maradt mára. Hozzá kovászos borka volt, a kovászolni való uborkát a múltkor 99,- / kiló áron vettem "leócsózva", megettünk belőle kb. 20,- ára mennyiséget. És akkor jön a nap fénypontja, amiért az egész poszt született: a sör. Sőt A SÖR.

Válságvacsorához nem lehet ám 168 forintos Gössert, vagy 126 forintos Tuborgot inni, ahhoz a teszkógazdaságos sör dukál 99-ért. Őszintén szólva eszembe nem jutott ilyet venni, amíg meg nem láttam a klasszikus, kék-fehér-piros dobozt. Annyira iszonyú volt, hogy rögtön lecsaptam rá. Nem akarom hosszan ecsetelni, hogy milyen volt (elsőre a régi Balatoni Világos - Kinizsi páros semmivel össze nem téveszthető ázott patkány íze köszönt vissza belőle), maradjunk annyiban, hogy a külcsín meg a belbecs, illetve a tartalom és forma tökéletes dialektikus összhangja megvalósul ebben a félliteres dobozban. Ment még mellé az asztalra egy bodzás Radler (107,-), ami viszont meglepő módon ihatónak bizonyult. A vegyipar ma már csodákra képes. A jól adagolt műbodza íz és a cukor teljesen semlegesítette a olcsó sör mellékízét, így kifejezetten üdítő esti ital lett belőle. Lehet, hogy a másik doboz teszkóst is fel kéne javítani egy kicsit?

Végül is semmi okunk panaszra, összesen 517 forintért ehető vacsorát csináltam, ami abból is látszik, hogy a gyerekek is megették. Nellinek ugyan nem ízlett a mogyoró a rizsben, de Lina rögtön lecsapott rá, sőt a miénkből is kunyerált egy kicsit, biztos, ami biztos. Azért legközelebb inkább megspendírozok pár alsó combot, az mégis jobb...

Ígérem, egy darabig ez lesz az utolsó tájfutó retró poszt, de ezt azért még megírom. Szóval a 80-as évek elején-közepén jöttek a halogén lámpák. Piszok drágák voltak, a párnacihában tartott dollárokat és márkákat kellett feláldozni és a már akkor is közismerten alacsony skandináv árakat megfizetni értük, szóval nem terjedtek rettenet tempóban. Hogy hogy lett Sünnek ennek ellenére halogénje? Éjszakai OB Gánt mellett. Én már bent voltam a célban (kimúlt a lámpám, és feladtam), békésen pakolászok, amikor lihegés:

 - Csokis, adj egy lámpát, mert az enyém kiment!
 - Jó, mindjárt keresek, csak a gatyámat húzom.
 - Csak gyorsan, mert én még kint vagyok a pályán, az utolsó három pontom még hiányzik, de leszartam a lámpám! (Biztos beszartat mondott, gondoltam, de én akkor is így értettem.)

Odaadtam neki a tartalék lámpámat, hadd menjen. Jó negyed óra múlva be is jött a célba, kérdezem, ez mi volt? Kiderült, hogy a dupla fejlámpája (két rúdlámpa volt a fején jobbról-balról, de egyszerre csak egy éghetett, hogy végig bírja a versenyt) közül az egyik már a rajtba menet meghalt. Egy viszont kevés lett volna a junior pálya hosszához, ezért Karesz, akinek akkor már halogénja volt, odaadta neki a kis, térképolvasó tartalék lámpáját. Jól is jött a segítség, mert a pálya felénél a maradék fejlámpája lemerült, maradt a kicsi. De az csak olyan "vészlámpa" volt, két ceruzaelemmel, amivel még épp be lehet jönni a célba, ha kell. De Sününk nem az a feladós fajta, nyomta is tovább veszettül, és most már nem csak a többi versenyzővel küzdött az időért, hanem a lámpával is. De csak úrrá lettek rajta az elemek, és sajnos ez több oldalról is igaz volt. Egyrészt egyre kevesebbet látott, másrészt erőst szólította a szükség. Gyorsan megnézte hát a térképet merre van a cél, majd leguggolt és gondosan kikapcsolva (takarékoskodás!) maga mellé tette a lámpát. Igen ám, de amikor végzett, már nem találta. A sötétben nem nagyon mert a földön tapogatni, hátha valami másba nyúl bele, belátta hát, hogy szar a helyzet, bejött a célba vakon, és kért egy lámpát. Szóval mégsem értettem félre...

 

Őszre már neki is volt egy halogénje. 10/20 Watt, NiCd akkuk, hátihordó, kultúrált fejpánt, szóval igazi svéd csoda. Az őszi alapozásokat már úgy csinálta, hogy azzal futott a délutáni sötétben. Egyrészt szokta a lámpát a fején, másrészt nem esett hasra minden kis gödörben a Hármashatár-hegyen. A NiCd akku szép szokása, hogy nem szereti a túltöltést, ezért úgy illik tölteni, hogy előtte lemeríted, mert akkor tudod biztosan, mennyi ideig lehet fent a töltőn. Tehát az edzések vége fele az ember felkapcsolja a 20 Wattot, és addig égeti a lámpát, amíg a fénye el nem kezd sárgulni. Teljesen sötét erdőben ez a 20 Watt elég durva, főleg, hogy -szemben az autók fényszóróival- ez koncentrált fény. Na, ilyen fénnyel jöttünk ki egyszer a szintútról (hivatalos Guckler Károly út, vagy Feketesalak út), ami az utolsó szakaszán merőleges a Hármashatárhegyi útra, tehát a lámpával pont kivilágítasz rá. 20-30 méterre voltunk az aszfalttól, amikor elhúz lefelé egy biciklista, majd halljuk, amint hátrakiált a többieknek:

 - Vigyázzatok, egy rallyautó jön kifelé az erdőből.

 

A másik eset kicsit lejjebb volt, a Szépvölgyi felső szakaszán futottunk lefelé. Azon a részen nincs járda, úgyhogy az út szélén kell futni. Egyszercsak halljuk, hogy jön a 65-ös busz mögöttünk. A biztonság kedvéért(?) a pasi ránk dudált. Sün csodálkozva visszanézett rá, mire a buszvezető azonnal nyomott egy satuféket, kinyitotta az első ajtót és döbbent fejjel kiszólt:

 - Te öreg, az a lámpa, az neked a fejeden van?

 

A harmadik egy mátrai verseny volt. Békésen melegítettünk (kocogtunk) az aszfalt úton. Hárman voltunk, és állati büszkék voltunk: akkor kaptunk pár, "uraságoktól levetett" bozótruhát egy svéd klubtól. A bozótruha kb. olyan anyagból van, mint a régi, nejlon Diolen Mobi iskolaköpeny, csak nem feltétlen sötétkék. No, a mienk nem is az volt, hanem bugyikék, elöl - hátul széles, fehér csíkkal, "civilnek" elég iszonyú látvány. Szóval futunk az úton, fejünkön a lámpa, de nem volt bekapcsolva, mert ugye kár az elemet fogyasztani verseny előtt. Egyszerre rettenet zaj, majd csikorgás, és megáll mellettünk egy igazi sufnituning Lada, benne öt srác. Letekerik az ablakot, kinéznek ránk, mire Sün -csak hogy lásson- felkapcsolja a 20 Wattot, és benéz vele az autóba. Öt döbbent arc, kis szünet, majd végignéznek a ruházatunkon, és felderülnek a komák:

- Srácok, meg tudjátok mondani, hol van itt a diszkó?

Régi, és egyre inkább kihaló ága ez a tájfutásnak. Mivel a VB-n nem szám, nem tartják sokra. Ez egyébként érdekes, hisz' a sportág őshazája Skandinávia, márpedig ott ősszel, mielőtt leesik a hó, lenne lehetőség művelni. Igaz, az éjszakai sítájfutást is ők találták ki, és művelik is. (Egyszer lehet, hogy arról is írok majd, milyen nagyrészt pofával a hóban tölteni egy januári estét a Dobogókőn.)

Réges-régen valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Micimackó az erdőben élt, saját kunyhójában. Ha éjszakai futásra vágyott, eszkábálnia kellett egy lámpát. Magyarországon ugyanis fejlámpa nem volt kapható, legfeljebb egy bányászlámpát szerezhetett be valahol kéz alatt az ember. Volt vagy két kiló, plusz a hozzá tartozó savas akku, szóval Feketlászló legyen a nyakán, aki ezzel futni tud. Így a hosszú, téli éjszakákon az otthoni barkácsműhelyekben csodálatos darabok születtek, amik aztán a szezon folyamán folyamatosan fejlődtek, osztódtak és csicsásodtak, hogy aztán ősszel a kukában végezzék, átadva helyüket egy "most aztán már tuti" modellnek, és kezdődött minden előről. Nekem például egy minimálverziós, frottír fejpántra rögzített biciklilámpa volt az egyik készítményem, amit egy öreg VEF rádió átalakított elemtartójába tett négy darab laposelemről tápláltam. A 9 Volttal meghajtott 6 voltos izzó egész jó fényt adott mindaddig, amíg nem csúsztam ki abból a 50-60 percből, amíg tartott a szufla. Persze az első versenyen lilára verte a hátamat a póló hátára varrt zsebbe becsúsztatott elemtartó. Ekkor került rá két melltartó-gumi pánt, ami odaszorította a hátamhoz. A következő versenyen az izzadtságtól és a terheléstől megnyúlt a fejpánt, és a lámpa mindig az orromon landolt. Ekkor jött hátulra pár csík gatyagumi erősítésnek. Aztán kiderült, hogy rövid a zsinór, az egyik irányba nem tudom eléggé elfordítani a fejemet, meg kellett hát hosszabbítani. Igen, csak innnetől a bozótosokban bekadt a zsinór az ágakba, meg nyílt területen fütyül rajta a szél, oda kellett varrni a fejpánthoz. Közben lelazult a lámpát a fejpánthoz rögzítő Märklin elem csavarja, és minidg a cipőmet világította. De volt ezzel párhuzamosan futó projektem Calcium Sandoz megtoldott dobozából és kifúrt húszfilléresből készült elemtartóval is. Ebből kettő volt összeragasztva szigszalaggal, ahogy tekergett ki belőlük a drót, teljesen olyan volt, mint a rajzfilmekben a dinamit rudak. Szóval lehetett játszani.

Volt olyan, akit nem érdekelt a barkácsolás, beérte a hosszában toldott, NDK rúdlámpával. Öt darab góliát elem, 7,5 Volt, ráadásul ha azzal odacsapott... Épp pénteken elevenítettük fel a sztorit, nem titok a név, Mihókról van szó. Egyidősek vagyunk, és akkoriban ifik (16-17 évesek) voltunk. Mihók világ életében arról volt híres, hogy tornatermi edzésen, álltó helyében akkorát tudott esni, hogy döngött a padló. Szóval jött a tavasz, Éjszakai Bp. Bajnokság, és egyben OB selejtező. Randa, esős, ködös este a Pilisben. Addig szöszögtem a célban (a francnak volt kedve 13 fokban, esőben és ködben kimenni az éjszakai erdőbe), hogy két és fél perccel lekéstem a rajtomat, Mihók fél perccel utánam már jött is ki a pályára. Békésen futok az első pontra, barátkozom a térképpel, amikor súlyos trappolás, majd egy aggódó hang:

 - Csokis, te vagy?
 - Naná, ki lenne? Miért?
 - A rajttól kezdve csak a lámpádat néztem, felkaptam a térképet, és próbáltalak utolérni. Gondoltam, ha elnéztem, és rossz ember után futottam, akkor nagyot szívok, mert gőzöm nincs róla, hol vagyok.
 - Nem baj, fussunk csak együtt, éjszaka sokkal biztosabb így a dolog, elvégre a cél úgyis a továbbjutás.

Futottunk is vagy kétszáz métert, mire iszonyú robaj és káromkodás. Mihók elesett. Igen ám, de a csúcsszuper NDK-s rúdlámpa szétesett, és az öt darab elem szana meg széjjel szóródott az avarban. Nem is lett meg mind, úgyhogy onnantól ketten mentünk egy lámpával, és persze egy térképpel, hisz' lámpa nélkül nem lehet térképet sem olvasni. Viszont a fejlámpa olyan, hogy oda világít, ahová a tulaj néz, úgyhogy szegény Mihók még többet, és még nagyobbakat esett a pilisi kőmezőkön.

Mázlink volt, mert pár ponttal később utolértünk egy kissrácot. Nem vagyok egy égimeszelő, akkoriban is alulról karcoltam a 160 centit, de ez a srác még nálam is egy fejjel kisebb volt. Elég elanyátlanodva kolbászolt a sötét erdőben, mint egy kiöntött ürge. Meg is sajnáltuk, felajánlottuk neki, hogy jó fejek leszünk, eljöhet velünk, végigvisszük a pályán. Ebben persze csak apró szerepe volt, hogy valami brutális méretű kézilámpája volt, simán meg lehetett volna sütni vele egy ágon ülő mókust. Mihók oda is rendelte maga mellé, onnantól újra ketten tájékozódtunk, fel is gyorsultunk rendesen. Igenám, de az esőtől és a nagy esésektől Mihók térképe teljesen elmállott, úgyhogy "Ez neked úgysem kell!" felkiáltással kikapta a kissrác kezéből a gondosan befóliázott, szinte intakt térképet, és úgy mentünk tovább. Szegény koma innnentől az életéért küzdött. Ha lemarad, rendes túlélő túra lett volna a ködös, éjszakai erdőből kitalálnia. Persze ekkora genyák mi sem voltunk, főleg, hogy a lámpa még mindig nála volt, és nem is lett volan kedve senkinek cipelni azt a dögöt, úgyhogy békés hármasban fejeztük be a versenyt. A dologban csak az a ciki, hogy végig nem láttam az arcát, máig nem tudom, hogy ki volt az.

Az OB-n persze már nem volt ilyen mákom. Tök utolsónak indultam, végig egyedül nyomhattam az üres erdőben (éjjel, pont közelében nagy segítség, ha látod a többi lámpa mozgását), ráadásul a negyedik pontig nem értettem, miért találok mindig réteket ott, ahol tiszta erdőnek kéne lennie. A tájfutó térképen a rét sárga, a tiszta, jól futható erdő fehér. Ezt legfeljebb teljesen kimerült, besárgult lámpával lehet összekeverni, nem a zsír újjal a verseny elején. Kivéve, ha a rendezőség jó fej, és az eső örömére előre befóliázza a térképeket. Persze sárgászöld fóliába. Enélkül sem lettem volna túl jó aznap, de amikor az ember a harmadik pontra összeszed vagy negyedóra hátrányt, akkor könnyen elmegy a kedve a további versenyzéstől...

(Na, ez elég hosszú lett, a halogén fejlámpák korszakáról majd a második részben írok.)

Mivel a múltkor a tájfutó bejegyzésre legalább volt reakció, most megpróbálkozom vele újra, bár kívülállónak talán túl szakmai lesz a poszt. Pénteken ugyanis városi tájfutó verseny volt Szentendre belvárosában. Hogy fokozzuk a dolgot, ez éjszakai volt. Persze egy belváros többnyire ki van világítva, így alapvetően az éjszakaihoz sem kell valami bivaly erős lámpa, elég egy kis ledes a térképolvasáshoz. (Rendes, erdei versenyen minimum 10 Wattos halogén fejlámpával nyomjuk, amihez az ember hátán van egy többnyire ólomzselés akksi, tehetősebbeknek, illetve akik gyakrabban és többet versenyeznek NiCd, Ni-metálhibrid, vagy Li-ion. Az igazán "rendes" lámpák ráadásul 10/20 W-osak, úgyhogy pont közelben kereséskor fel lehet nyomni a "reflektort", annak már tényleg durva fénye van. Van is erről pár jó reto sztorim, egyszer majd megírom azt is.) Szóval este, munka után szépen behajigáltam mindent egy sporttáskába, puszi a lányoknak, beültem Fixibe (tojunk a fogyasztásra, papa játékautóval megy bulizni), és irány Szentendre!

Meglepően kevesen voltak. A rendezők 35 előnevezőt mondtak, ehhez még jött pár ember a helyszínen, akik a jó idő örömére kijöttek, de így is csak ötven körül voltunk. A versenyt Serdülőék csinálták, akiknek a neve garancia a tökéletes versenyre. Komolyan nem emlékszem olyanra, amikor rossz térképet adtak volna ki a kezükből, vagy hogy egy adott terepből ne hozták volna ki a maximumot. Az utóbbi idők egyik legnagyobb húzása volt tőlük a Skanzenben megrendezett sprint verseny, ahol középen, az amfiteátrum színpadán volt a cél és a versenyzők  látogatók közt cikáztak. Persze mindezt egy ősz eleji, napos hétvégén. Ráadásul tájékozódási feladatnak sem utolsó a dolog a Skanzen, mert az egyes tájegységek tele vannak kis kőfalakkal, fonott kerítésekkel, és félig fedett pajtákkal, csűrőkkel, amit futás közben nagyon nehéz kiolvasni a térképről. (Pédául egy ilyen pont nem is olyan sima ügy.)

Ennek fényében velencei hangulatra számítottam, és nem is csalódtam. Az egyetlen talán az volt, hogy későn kezdték hirdetni, emiatt kevesen voltak, pedig az ilyen rendezvényen a tömeg sokat emel. Mindenesetre este kilenckor a Templomdombon ácsorogni, és bámulni a majdnem teliholdat, miközben turisták nézegetik, hogy nekünk mi bajunk van, hogy lámpával járkálunk a kivilágított városban, nem egy utolsó dolog. És utána futni még jobb. Tényleg a velencei versenyhez hasonló élményt ad, mert a sűrű utcahálózat és a szűk sikátorok megnehezítik az útvonalválasztást, a kiválasztott útvonal követéséről már nem is beszélve. Persze vannak kevésbé felemelő dolgok is. Például amikor az ember kiválaszt egy útvonalat a Bükkös-patak partján, majd amikor bő 300 métert lefutott belőle, és megpróbál felkapaszkodni a partoldalon, de kiderül, hogy az addigra 5 méter magas lett, az például megrázó. Ennél csak az a megrázóbb, amikor nem adja fel, szájába veszi a térképet, és a terméskő fal réseit kihasználva mégis ki akar mászni a zsákutcából. És mindez semmi ahhoz képest, hogy felülről mindezt végignézi egy tízfős, enyhén illuminált társaság, és hangosan bíztatják, miközben ő a pofáján csúszik vissza a mederbe. Ezek után emberünk dög fáradtan beesik a célba, szembesül vele, hogy ötből tök utolsó lett a 40-es pasik közt. És nem is akárhogy! Ízzé-porrá zúzták, porig alázták. A 4,8 kmes pályán (légvonaltáv) futott 52:23-at, az előtte levő meg 52:22-t. Remélem ennyiből is látszik, hogy jó buli volt, megérte elmenni.

Jelzem, ilyenkor van nyílt kategória is, kifejezetten kezdőknek és amatőröknek, legközelebb lehet jönni.

Egy ideje vacillálok, hogy írjak-e erről a XI. kerületi alkoholtilalomról, vagy ne? Annyian írtak már, meg a poltikai felhangok miatt sem annyira csábító a téma, de ez a mai tüntetés, illetve az eredménye megér egy pár szót.

Az alaphelyzetet gondolom nem kell magyarázni. A közösség esti nyugalmát úgy kívánják biztosítani, mint a régi viccben a szovjet hajvágógéppel a divatos, gyors és olcsó frizurát. Fel kell tenni a gépet az emberek fejére, beállítani a kívánt hajformát, a többit meg elvégzi a gép.
- És tessék mondani, az nem baj, hogy az emberek feje különböző alakú, meg méretű?
- Hát elsőre...

Szóval bezárunk mindent, csak a haverok kocsmáit nem, mert csak. Meg a benzinkutakat, mert csak. Tessék mondani, miért nem mindegy, hogy a vidám fiatalok mostantól az Okt. 23 utcai ÖMV és MOL kútra járnak alapozni, és úgy hánynak a közterületen, mint ha ugyanezt egy éjjel-nappaliban, vagy kiskocsmában vett piával csinálnák? Valaki erre azt mondta, hogy a benzinkutak drágák. Lehet, de a ZP-nél, meg a Riónál biztos nem drágábbak. Meg ott a fél liter sör fél liter, nem 3,5 deci, plusz hab. Persze a szegény műegyetemisták érve a nehéz nap utáni egy sörről is álságos egy kcsit. A Műegyetemen az ember gyorsan (kb. egy hónap alatt megtanulja): "ha lemarad, kimarad". Aki nem adja be a rajzát időre, az is pengeti az UV-jegyet, miért lenne az esti sör más? Műegyetem ez kérem, nem kisdedóvó!

És most rátérve a műegyetemi témára. Ezzel együtt durva, hogy a rendelet megtiltotta volna, hogy a klubokban este tíz után alkoholt adjanak. Tudom én, hogy lehet sör nélkül is bulizni, meg nem a berúgás a Schönherz Qpa, a Vásárhelyi Napok stb. lényege, de tegye már fel a kezét az, aki volt már ilyenen, jól érezte magát, és ezek után el tudná képzelni azt, amint szín józan emberek oltják le a Közgáz díszkivilágítását, és azt további pár ezer színjózan ember pisszenés nélkül figyeli a Dunapartról. Szerencsére nem így lett, a rendeletet módosították, az egyemisták meg szépen megköszönték, és hazamentek. És itt érzem még egyszer gázosnak a dolgot. Ha nem is az alapvető, de akkor is jogainkat csorbították, ráadásul egész abszurd módon, majd amikor ezt kicsit korrigálták, akkor mindenki boldog lett, és hálás. A dolog egy kicsit arra emlékeztet, amikor az ántivilágban elterjedt, hogy januártól másfélszeresére felemelik valamelyik alapélelmiszer ártát. Aztán január 1-jén megjelent a Népszabadság, hogy "csak" 25%-os az áremelés, és mindenki heppi volt. Hát tényleg ennyire hülyék vagyunk, hogy ezt újra és újra beszopjuk?

A hétvégi Füsti látogatásról akartam írni, de az piszok közhelyes lett volna. Naná, hogy fehér ruhában jöttek a csajok, naná, hogy élvezték a mozdonyokat, naná, hogy fülig koszos lett mindkettő, mert az ütközőt is meg kell fogni, mert úgy az igazi.

Mellesleg megnéztük életünk eddigi legbárgyúbb mesejátékát, de szerencsére ami nekünk szörnyű lapos, az nekik szinte követhetetlenül bonyolult és további két-három napig még  lehet róla beszélgetni. Persze a MÁV-nál első a pontosság, úgyhogy a 11:00-ra meghirdetett darab 11:25-kor kezdődött. Én már felvetettem, hogy 15 perc késés után még az IC pótjegyet is visszafizetik, pedig ott nem kell több, mint száz gyereket a fenekén tartani, miközben ugyanaz a három Scott Joplin szám megy felváltva a hangszórókból. Ahhoz képest hogy családi vetélkedő, meg koncert, meg minden fene meg volt hirdetve vicces, de a szervezőknél nem volt egy moderátor / mesélő / színész, aki valamit rögtönzött volna, ami leköti nyomorult kölköket. Hogy miért nem aktívabbak ilyenkor a szülők? Azért, mert a sorok úgy voltak letéve, hogy az első 5-6 sor csupa gyerekszék volt, oda belökted a kölködet, aztán te kiálltál oldalra, úgyhogy még a szülők sem nagyon tudták szórakoztatni őket. Nekünk még istenes volt, mert a szélére ültettük őket, gondolván, hogy ha Nelli megijed, könnyen ki lehessen halászni a tömegből, de nem ijedt, illetve csak annyira, hogy Linával teljesen összehúzták a széküket, és fogták egymás kezét. A lényeg, hogy legközelebb "normál" napon megyünk a Füstibe, mert az egy 2200-as családi jegyből megúszható, és a hajtányozás sokkal érdekesebb, mint Misu, a masiniszta 5200-ért. (Bár a hajtány egy családnak plusz 1600,-, a kerti vasút újabb 1600,- és alapvetően minden, ami interaktív és mozog plusz 400,- Ft / fő, de legalább van indok, miért mászom fel én is ezekre. Akkor meg semmi sem drága.)

Ami esetleg nem triviális, az az, hogy gondos atyaként előre főztem, és persze mindkét nap "lekéstük" az ebédet, úgyhogy szombaton McD, vasárnap kemencés lángos lett belőle, autóban alvással. De vasárnap már fellázadtam, hogy az én gulyásom ugyan nem fogja a vécében végezni, úgyhogy ha tetszik, ha nem, az lesz a vasárnapi vacsora. És lett. És meglepő módon, még ízlett is nekik, pedig még menzagulyásnak is szűkös volt. Nem mondom, hús volt benne rendesen, de nem volt otthon elég zöldség, úgyhogy a krumpli, sárgarépa, egy szem paradicsom, két zöldpaprika mellé bekerült egy kis Vegeta is. De senki nem panaszkodott, úgyhogy utána jutalomból kaptak "konzerv" aranygaluskát. Ezt a Ceres Sütő csinálja, semmit nem kell vele csinálni, mint kikeverni egy hígra feleresztett Aranka krémet, abba belecsapni egy vaníliás cukrot, aztán azzal nyakonönteni a kész tésztát. Befektetett munka 5 perc, siker 100%, úgyhogy jobb a kihozata, mint bármi másnak.

Még egyet írok, ha már ilyen gasztro blog lett a mai. Szombat este gyorsan akartunk nekik vacsorát adni, mert eléggé el voltak romolva, úgyhogy a vasalt szendvicset választottam. Az tutira beválik, és nem csak elkészíteni gyors, de gyorsan el is fogy, nem nyammognak rajta egy órát. Viszont előző nap is ez volt (hasonló megfontolásbó, mivel péntek Lina "úszós" napja, ilyenkor nem alszik ebéd után, úgyhogy ennek megfelelően nyűgös estére), azt meg nem akartam, hogymegunják. Úgyhogy elővettem a reggeli maradék kalácsot, és abból csináltam, d enem sonkával, szalámival, vagy sajttal, mint szokásos, hanem Milkával és szőlővel. Keserű csokival szerintem még jobb lett volna, de ez most nem felnőtteknek készült, nem kockáztattam. Szóval mindenkinek ajánlom, mivel itt a tavasz, lehet variálni a gyümölcsökkel. Szerintem jó bele a meggy, az eper és a banán is, de új ötleteket is várok mindenféle vasalt szendvicsre. A legjobbakat díjazom is! A kétdecis ouzómat, amit a múltkor felajánlottam, és nem vitte el senki, ugyan már kibontottuk, de valami mindig akad. Esetleg ha egy üveg Guinnesst dobok fel e célra?

Engedve a tömegek unszolásának, megpróbálom újraindítani a blogot, hátha most nem adom fel olyan könnyen. Elsőre persze konzervet kaptok, mert az megy gyorsan, de tegye fel a kezét, aki olvasta már a Poligráfban, vagy a régi honlapomon. Na ugye! Az apropóját az adja, hogy nekem most a tájfutó világ egyik legnagyobb baromságán, a thüringiai 24 órás váltón kéne lennem, de ketten is megbetegedtek a csapatból (az ilyen egy sörmeccsre összeálló kripliknél ez bizony már előfordul), úgyhogy itthon maradtunk. Cserébe egy régi cikkemet teszem be ide, amit majd' 15 éve írtam az iskolai lapba. Tessék olvasni, aztán majd kommentelni is, hogy lássam, nem potyára frissítek!

 

DOOM (3.0 verzió)

A teleport órája ötöt pittyegett, majd az ajtó kinyílt. Az ég ólmosan szürke volt és vigasztalanul szemerkélt az eső. A Futó körülnézett az új helyszínen, és a térkép alapján megpróbálta felmérni az előtte álló pályát. A térkép hiányos volt, csak a szűk, bűzös sikátorokat, a mocskos vízzel teli csatornákat és a felettük átívelő hidakat ábrázolta, a pályán mozgó ellenfeleket, az ellenséges városlakókat és a mindenfelé lézengő civileket nem. A Futó nagy levegőt vett, és futni kezdett. Tudta, hogy időre kell teljesítenie a pályát, de az elsődleges feladat mégis csak a túlélés volt. Óvatosan közelítette meg a sarkokat, benézett minden kiszögellésbe, mindenhol veszélyt sejtett. Egyelőre nem ütközött nagyobb ellenállásba, úgy tûnt, a feladat könnyebb, mint várta. (Talán rossz nehézségi fokot választott a játék elején?) Gyorsított, és egyszerre egy téren találta magát. A térről számtalan út indult ki, amelyek egy része zsákutca, egy része egyszerű tévút volt. Megállt, tanakodott, és ekkor úgy érezte, hogy megfordul vele a világ. Hatalmas ütés érte a hátát, majd a következő pillanatban elszáguldott mellette egy ellenfél.

Mire feleszmélt, már el is tűnt a sarok mögött, még a kezét sem volt ideje felemelni. "Tehát kezdődik!" - gondolta. Füle ráállt, hogy a háttérzajokból kiszűrje az ellenfelek lihegését, a civilek tétovázó csosszanásait és a bennszülöttek határozott, sietős lépteit. Új volt a városban, nem akart harcba keveredni (ráadásul az ideje bánta volna), ezért igyekezett mindenhol kitérni az útból. Ennek ellenére hatalmas pánikot okozott megjelenése. Mint egy sárga gömbvillám ugrált a tömegben, vizet és sarat fröcskölve maga körül. A járókelők ijedten húzódtak félre útjából, anyák kapták fel gyermekeiket előle, öregasszonyok átkozódtak a botjukat rázva, és a dolog csak rosszabb lett. Egyszerre beért a város központjába. A Nagy Csatornán átívelő hídon összesűrűsödött masszaként hömpölygött a tömeg, és ő megpróbált átvágni köztük. Eközben szerzett egy véraláfutást a szemére, két vízhólyagot, egy letaposott bütyköt, valamint két fényképezôgépet és egy videokamerát. (Ezeket később sajnos kicsavarták a kezéből, de sebaj.) Mikor kiverekedte magát a tömegből, és megtalálta a lepusztult házak belső udvarán elrejtett értékeket, kiderült, hogy indulhat vissza. Ekkorra már gyakorlottan vágta át magát a tömegen, beleugrott néhány éppen készülôben levő fotóba, agresszíven felrúgott pár zsebtolvajt, de most már egész gyorsan kikerült a város sűrűjébôl. Lassan a kijárat felé vette az útját. Érezte, hogy fárad, és bár az elején tudta, hogy nehéz elsőre pályacsúcsot dönteni, azért titkon reménykedett egy jó időben. Végre feltűnt a kijárat, mire a Futó minden erejét összeszedve odarohant, kinyitotta az ajtót, és beugrott a teleportba. Végre nem kellett a rá leselkedô veszélyektôl tartania, megállhatott és megnézhette az órát. A pályát leggyorsabban teljesítő ellenfele 42:53 perc alatt végzett a feladattal, ő 56:06 percet töltött el vele. A Futó számára az XVIII. Velencei Tájfutó Találkozó véget ért.

 

 

 

 

 

Kellett nekem jót írni a BKV-ról, rögtön meg is torolták! Ahogy sorban következik ez a két poszt, a dolog kezd egy kicsit volt osztálytársnőm ellenőrzőjére hasonlítani, akinek egy oldalra került a november 7-i iskolai ünnepély megszervezéséért kapott igazgatói dícséret, és a március 15-i "ünnepélyért" kapott igazgatói intő. Esetleírás helyett a levél, amit ezügyben írtam. Kíváncsi vagyok, válaszolnak-e rá, és ha igen, mit?

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Szeptember 6-i átállással kapcsolatban egy gondolat.
A BKV jelenleg érvényes buszmenetrendje a honlapon:
http://www.bkv.hu/busz/index6.html
Rajta linkként a 191-es régi menetrendje oda és vissza (Ez is biztos nagyon fontos lehet, de vajon a közlekedés-történészeken kívül kit érdekel?) és az új, csak az egyik irányba. A másiknak még linkje sincs.
A menetrend szerint az első busz reggel 05:25-kor indul a Nyugati térről, 14 perc a menetideje, így szerény matematikai ismeretek birtokában levő ember is ki tudja számolni, hogy 05:39-re ér a Sarolta utcához. Tehát az ember joggal feltételezi, hogy visszafelé ugyanúgy 05:40-kor indul, mint régen.
Ezzel szemben az, aki tudja, hogy kell a BKV honlapján az elrejtett menetrendeket "előcsalni" (http://www.bkv.hu/busz_aug21/191vissza.html), megnézeti, hogy Einstein óta sokat fejlődött a technika, a busz már négy perccel érkezése előtt visszafordul. Mivel én nem voltam ezen rejtett infó birtokában, tegnap reggel szomorúan tapasztaltam, hogy ezt meg is teszi. És nélkülem. Akkor legalább tessék nagy, piros, villogó betűkkel kiírni, hogy "A menetrend csak dekorációs célokat szolgál, a valósággal való minden egyezés csak a véletlen műve."
Az már csak a hab a tortán, hogy a honlapon a menetrendváltozás időpontjaként augusztus 21-et írnak, de ilyen cseleknek rutinos békávézó már nem ül fel.

Üdvözlettel:

Csokis Péter,
aki évi 99 000 Ft-tal szorgosan támogatja Önöket, és ehhez képest  egész keveset morog a szolgáltatás színvonalán

Annyira unom már, hogy az Indexen és tásult részein (fórumok, blogok) mindig csak a fikázás megy, hogy új kategóriát nyitok, az elégedett fogyasztó elvtársi vállveregetéséét. Kezdem rögtön az egyik ősellenséggel, a BKV-vel.

Az utóbbi időben több jó tapasztalatom is volt velük. Múltkor Nellivel kettesben voltunk otthon, és gondoltam beugrunk együtt a belvárosba, teafiltert venni. (Persze nem kaptunk, de ez más történet.) Hogy ne kelljen az utunkba kerülő összes kutyakaki és csikk végig bogarászását kivárni, aljas módon bevágtam a dedet a babakocsiba, és irány a város. Szerintem negyed éve nem ült kocsiban, úgyhogy ő is élvezte, nem is volt baj. Szóval épp a 6-oson egyensúlyozok azzal a szerencsétlen, háromkerekű izével, amikor is jön az ismerős "Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre!" felszólítás. Felnézek, klasszikus "droid-külsejű", ötvenes pasi az ellenőr. Lekerítem a hátizsákom, feltámasztom a babakocsira, és már épp kezdenék keresgélni a zsebeiben, amikor a pasi rámnéz, és mosolyogva közli:
- Ne keresse, elhiszem, hogy megvan.
Kicsit meglepődtem, azt hittem rosszul hallok.

A második mindössze két napos. KöKi, bejárati ellenőrzés, szintén jó ötvenes, de kifejezetten ápolatlan, borostás ellenőrrel. Túrom a hátizsákot, az istennek nem találom a bérletet. Egyszercsak rám szól az ürge:
 - Biztos megvan az uram! Menjen csak, mert még a végén elmegy a metrója!
Megköszöntem, eljöttem.

Alig érem el a Nyugatit, újra bekaptam egy bkv-s mélyütést. Felérek a lépcső tetejére, látom, hogy a 191-es indexel, és fordul ki a végállomásról. Bátortalanul futok két lépést, hátha... Pasi észrevesz, visszakanyarodik(!) a járdához, kinyitja az ajtót, felvesz. Megköszönöm, ajtó becsuk, index, busz indul. Egy idősebb (na jó, mostanában már inkább középkorúnak hívom, úgy látszik, öregszem) nő ér fel a lépcső tetejére. Tétován körülnéz, lemondóan nézi, hogy a 191-es megállója üres. Sofőr észreveszi, újra visszakanyarodik, ajtót nyit, felveszi, indul. Körbemegy a parkolóban, épp eléri a 6-os busz végállomását, amikor egyszercsak fékez, kinyitja az ajtót, mire hárulról futva érkezik egy újabb utas. Őt már a tükörből kellett kiszúrnia. Hátul egy fiatal társaság ücsörög, az egyik srác megjegyzi:
 - Mit mondott Gábor, hányadik megállónál kell leszállnunk hozzá? Mert ez volt a hamadik.

Minek számít egy blog? Önálló újságnak, vagy csak cikknek? De ha cikk, akkor a blogposzt mi? Azért érdekes, mert az újságok nevét csupa nagybetűvel kell írni, a cikkek címét viszont nem. Ha valaki tudja a választ, ne tartsa magában! Aki a válaszát be is bekommenteli, nyerhet valamit. A válasz helyességétől függetlenül fogok sorsolni, de egyelőre halvány dunsztom sincs, hogy mit. Azért ne tartsátok vissza magatokat, az eddigiekhez mérhető érték lesz, azt ígérem. Ha megvan a díj, egy ápdét keretében beteszem a képét.

Természetesen:"barátságos, meleg szobában."

Ha valaki úgy érzi, hogy 35 fokban ez hülyeség, annak azt tudom mondani, hogy igen, valóban az, hacsak az ember nem követi el azt a ballépést, hogy reggel öt perccel később indul el otthonról, mint szokott. Leghalábbis ma pont ez az öt perc hiányzott ahhoz, hogy az eső előtt kiérjek a reptérre. Nem sikerült, és mivel a Simsonnal jöttem, így nem csak egyszerűen megáztam, hanem szarrá áztam. Most nyugodtan játszhatnék mutogatós bácsit, mert az egyik szobában a farmerom szárad a légkondin, a másikon meg a széldzsekim, én meg egy szál alsógatyában ücsörgök. Ráadásul a kollégák nem hagytak elég vizet, így csak egy teát tudtam főzni. Persze kimehetnék friss vízért a doki nénikhez, de még az én fogalamim szerint is ciki kora reggel, egy szál gatyában bekopogni egy orvosi rendelőbe. Azt hiszem, mégiscsak lecserélem a Simsont egy brumi autóra. Épp a napokban számolgattam, hogy a Simsonnal egy kör a lakás és a reptér közt egy ezressel olcsóbb, mint a Fixivel. Ha egy szezonra csak hetven napot számolok, az is 70 000,-. Egy brumi autó kábé ugyanannyiért megy, mint a Simson, csak egész éveben használható, tehát 140 nap, 140 kör, 140 000,- év. Igaz, cserébe nem 60 000,- forint, hanem 3-400 000,-. Tulajdonképpen még így is megéri, csak...

Csak azzal nem parkolok a kapualjban, meg a járdán.
Csak azzal nem megyek el földúton, ha kell.
Csak azzal nem lehet szlalomozni a dugóban.

Viszont...

Viszont nem akar minden baromarcú felöklelni.
Viszont nem ázom ronggyá három csepp esőtől.
Viszont télen sem kell békávézni.

Ha valaki nem tudná, mi az a brumi, hát itt egy kép:

500 cm3-s, dízel motoros, 5 LE-s, két személyes, 350 kilós játékautó. Viszont van benne minden, hűt, fűt, szórakoztat. Igazából az benne a pláne, hogy ezekkel a paraméterekkel az EU-ban ez segédmotornak számít, így nincs súlyadó, az éves kötelező kb. 4000,- Ft, nincs parkolási díj (nem gépjármű!), a fogyasztása meg 3 l / 100 km. Na, ezen mindenesetre még gondolkodom egy kicsit. Ha valakinek van tapasztalata, igazán bekommentezhetné.

Akinek meg nincs, de érdekli a dolog, annak itt van két link:
Az Index idevágó fóruma: AIXAM. Moded vagy autó?
A mopedautósok legismertebb lapja: mopedauto.try.hu

Új rovatot nyitok: Mi az hogy... címen. A túlélőn merült fel a kérdés, hogy honnan eredhet a "Nem fűlik a foga hozzá" mondásunk. Találgattuk, de valahogy egyik megoldás sem tűnk nagyon tutinak, úgyhogy ráeresztettem a guglit.

Elsőre a Toldit adta ki, mint legrégebbi előfordulást:

"Most van a dandárja réten a munkának,
de foga nem fűlik ahhoz e gazdának.
Mint kopó, megérzi a zsíros ebédet,
S tővel-heggyel össze hagyja a cselédet."

Utána kérdezősködtem egyet, és Zsanka a Nyelvtudományi Intézet honlapját ajánlotta. Itt találtam két régebbi idézetet is:

1. A kiadás éve: 1796
helye: Bécs
címe: Visgálódó Magyar Gazda
Házi ptrütsök ellen. Végy sárga (murok) répát, főzd péppé, kavarj pompholyx-ot közzé, mellyet a' Patikában találsz hüttenrauch nevezet alatt; kend-meg ezzel a' hasadékokat 's lyukakat, a' mellyekben ptrütsköket veszel észre: mind meg-döglik. Vagy, Tégy a' szobába, télben, egy tsomó borsó-szalmát; mind belé búvik, kivált' ha a' szoba nem fűlik. Vidd-ki azután a' hidegre: mind meg-fagy: mert a' hideget nem szenvedhetik.

2. 1826 Fáy András: p. 111
A kiadás éve: 1851
helye: Pest
címe: Hasznos házi jegyzetek. 1.
Ha a sertésből kivágott sódarok kihűtek, tedd a négyet egy jókora dézsába, hints reá hat krajcár árú törött salétromot, s minekutána elegendően besóztad, végy öt fej fokhagymát, ugyan annyi vereshagymát, mindkettőt tisztítva, törve, egy jó marok tört koriandert, ugyan annyi tört fenyő-magot, egy evőkanál egész borsot s szintannyi egész szegfű-borsot, kevés tört babér-levelet, ugyan annyi kakuk-füvet; s ezekkel hintsd be jól a sódarokat, tégy reájok egy nagy fa tálat, erre egy jókora követ, s tedd dézsástul olly kamarába, melly nem fűlik.

Ezután rákérdeztem az Index Szavak eredete topikjában:

Kedves Tudorok!
Tudja-e valaki, hogy honnan származik a "nem fűlik a foga hozzá" kifejezésünk? Talán nem is az a kérdés, hogy honnan származik (A Toldiban már szerepel "De foga nem fűlik ahhoz e gazdának" formában), hanem az, hogy hogy ment át ilyen jelentés módosuláson. Az nytud.hu-n ugyanis mindössze két korábbi idézetet találtam:
[Itt jött a két, fenti idézet.]
Lehet, hogy addigra kikopott a nyelvből ez a szóalak, Arany új jelentéssel visszahozta, és "megragadt"?
Köszi a segítséget: Csokis

Erre jött válaszként:

rumci válasz | megnéz | könyvjelző 2008.07.05 14:53:45 Creative Commons License (6367)
Elég fog nélkül is. A fűlik jelentései a TESz. szerint (a fűt szócikkben): 1. [többnyire meg-, később ki- igekötővel] 1541: <szárazságban, erős napon a vetemény> kiszárad, kiég; 2. 1604: melegszik, hevül; 3. 1613: vkihez, vmihez húz, kedve van hozzá; 4. [gyakran meg- vagy össze- igekötővel] 1664: megmelegszik, és rothadásnak indul <a nedvesen összerakott takarmány stb.>, megfülled; 5. 1890: melegítéstől megtúrósodik <aludttej>

Az alapjelentés a 2. lehetett, ebből szépen levezethető az összes többi. A téged érdeklő 3.-hoz l. analógiául az összemelegszik igét. A fűlik a foga átvitt értelmű használatához szintén vannak analógiák: ínyére van vmi, csorog a nyála vmiért ezek szintén nem csak ételre vonatkozhatnak.

Hát ennyit mára, a tudomány és technika újdonságaiból. Most elmerülök a házi sajtkészítés rejtelmeiben, mert a következő izgalmas feladat: hol kapható kereskedelmi forgalomban oltóenzim, és hogy kell házilag sajtot csinálni?

 

Hétvégén túlélőt rendeztünk a Polinak, ezért családostul leköltöztünk a Gerecsébe. Első nap elmentünk kirándulni. Az egy órás séte eredménye: Binzunsteinné négy kullancs, Nelli két kullancs, én két kullancs, Lina megúszta. Másnap délelőtti kerti játék eredménye: egy kullancs Nelli homlokában, egy még időben leszedve a hajáról. De utána több már nem volt, hál' Istennek. Biztos begyűjtöttük az összeset. Ezzel együtt nagyon megérte, mert ettünk, ittunk, jót mulattunk Tarjánban, a Sziget Panzióban. A tapasztalatok:
Szállás: erős közepes. Valójában semmi negatívum, csak semmi extra sem volt, főleg, hogy a többivel magasra tették a lécet saját maguknak. (Hacsak a csempén rögzített zuhanyrózsát nem tekintem negatívumnak, ugyanis a gyerekeket emiatt nem lehet eláztatott haj nélkül lefürdetni.) De az ágyak kényelmesek, a szobák tiszták, megvan a fejenkénti két törölköző, normális vécépapír, és kétféle tusfürdő van.
Reggeli: nekünk nagyon jó volt. Kontinentális, de nem választásos alapon, hanem jól telerakják az asztalodat, aztán "turkálj" magad. Kétféle dzsem, méz, felvágott, sonka, sajt, főtt tojás, paradicsom, zöldpaprika, csöves erős paprika, kétféle gyümölcsjoghurt, natur joghurt, háromféle kenyér, kakaós kalács. Mellettünk valamféle gabonapelyheket, meg müzlit ettek, tehát az is lehet, csak minket ennyi minden mellett már nem érdekelt.
Főétkezés (á la carte): Ebben nagyon jók. Természetesen nem visznek "haute cuisine"-t, viszont mindenük nagyon jó, gusztusosan tálalt, és -szerintem- rettentő jó ár-érték arányban van. Nekem volt csontlevesem májgaluskával, amiben volt sárgarépa, gyökér és zeller is, és a zöldség szép "parasztosra" volt vágva, nem mirelit kockást használtak. Persze a májgaluska is házi. A túrós csuszámon húsos szalonnából volt a tepertő, még a lányoknak is ízlett, pedig állítólag nem szeretik a túrót. (Itthon csak Túró Rudinak eszik.) Volt egy kacsacombom párolt kápsztával, és valami egész érdekes krumplival. (Le volt reszelve a krumpli, és úgy volt valahogy elkészítve, de nem jöttem rá, hogy hogyan.) De többiek sem tűntek olyannak, mint akik kínnal gyűrik magukba az ebédet. Hét ember leves/előétel, főétel, páran még desszert is, bőséges ital, plusz egy gyerekmenü volt 21 ezer valamennyi. A boraik is jók, talán az egyetlen negatívum, hogy ők maguk nem ismerik őket. A Gere és a Bock rozé közül a Bockot választottuk, mert az kékfrankos volt. Amikor kihozták, kiderült, hogy kékoportó. Nem cseréltettük ki. :-) Azt gondolom, hogy ha egyetlen ilyen méretű hibát találnánk minden vidéki panziónkban egy hétvége alatt, akkor a csúcs gasztronómiánkban már valószínűleg az lenne a gond, melyik Michelin csillagos helyre menjünk szombat este.
Vendéglátás: Tőlünk csillagos ötöst kapnak.
Rendelés felvétele után kihoztak egy megmelegített kis kiflicskét fűszeres majonézzel, egy cikk paradicsommal és egy szelet uborkával étvágygerjesztőnek (gyerekeknek is), hogy legyen mire megiszogatnod az aperitivedet, és ne üres hassal ücsörögjél az asztalnál.
Érkezés délutánján csak uzsonnáztunk, a gyerekeknek kértünk egy somlóit, de két kanállal, meg egy külön kis tányérral. Mondták, hogy "megoldjuk". Jött két kis adag somlói, teljesen egyformán szervírozva, természetesen a számlán csak egy szerepelt.
Reggel a gyerekeknél megkérdezték, milyen melegre kérjük a kakaójukat, és másnap automatikusan olyan hőmérsékeltűen jött, pedig másik pincér volt.
Este egy idősebb úr (vajon ő a tulaj, vagy az apja?) bekopogott egy tányér frissen sült rétessel, hogy "biztos szeretik a gyerekek". Szerették. :-)
Ugyanez az úr felajánlotta, hogy hadd autózzanak a lányok az unokája elektromos kisautójával. (Nem RC, hanem rendes beülős autó. Csajok persze imádták.)
Panzió mögött kis játszótér hintával, libikókával, rugós lovakkal. Te nyugodtan eszel, a gyerek meg közben nem rohangászik az asztalok közt, mert szépen eljátszik.
És még egy: a gyerekek két éjszakai szállására (ketten aludtak egy ágyban, egy ágyneművel) és reggelijére (ketten kaptak egy adagot, de két kakaót, plusz esténként is két kakaót) összesen 0, azaz nulla fornintot számoltak, mert "majd fizetnek értük, ha nagyobbak lesznek!"
Szóval nekünk bevált a hely, és nem csak azért, mert a gyerekes szülőt a gyereken keresztül lehet megfogni. Egyszerűen az volt az érzésem, hogy vendégként kezelnek. Nem azért kedvesek, mert a pénzemet akarják, hanem egyszerűen azt akarják, hogy ha itt vagyok náluk, akkor érezzem is jól magamat. És szerintem egy jó helyen ez a legfontosabb. Ezt a csajok is így gondolhatták, mert vasárnap nem akartak hazajönni. Lina közölte, hogy:
 - Adjuk ki a Szeréna utat, és költözzünk ide!

Amikor megkérdeztük, mi volt olyan jó, igazán nem volt semmi konkrétum. Hacsak azt, hogy:
 - Olyan jó magasan van a zuhany! - nem tekinthetjük annak.

Vannak a lányoknál a sláger mesék, mint a Boribon és Kippkopp történetek, de sajnos ezek száma véges. Próbálkozik az ember mindenféle mással, és néha lehet is használható, emberszabású gyerekkönyveket találni, mint Bogyó és Babóca kalandjai. De a vége csak az, hogy az ember visszatér a saját gyerekkori könyveihez. Kisvakond, Rumcájsz, Vackor, Minden napra egy mese... mind jöhetnek. Hát akkor hadd jöjjenek! Az ember előszedi a nagyszülők pincéjéből a saját 30-35 éves könyveit, elolvas belőlük egy-egy mesét, és újraéli a gyerekkorát. És ez nem vicc, tényleg újraéli. Ma a Minden napra egy mese volt soron. Binzunsteinné elővette, lapozgatta, majd a vége felé, novembernél az alábbi mesét találta: A "Csapajev-fióka". A kis Lida Lagutyina története, aki beállt Vaszilij Ivanovics Csapajevhez katonának. A bookline.hu/control/producthome szerint a könyv ma is kapható. Ha valakinek egy 1966-nál újabb kiadás meglenne otthon, ugyan kommentelje már be, hogy mi a hetedik mese novemberben!

Update:
Binzunsteinné tovább lapozgatott a könyvben. Az eredmény az alábbi:
április 4 - Az okos harckocsi. Mese  Zagorulko  elvtársról, a páncéloskatonáról. Épp most meséli. Mind a ketten sikítva röhögünk, annyira hülye történet. Azt kell hogy mondjam, rég szórakoztam ilyen jól.