Csokis család

Ma esti termés, és ilyet lehetne naponta írni:

Vacsora kellős közepén kikéredzkedett vécére. Pár perc múlva kimentem, hogy megtöröljem a fenekét.
- Jó nekem ez a vacsora, csak egy kicsit megdöcögtette a gyomrom.- kicsit gondolkodik - Nem baj, hogy most jöttem ki kakilni?
 - Nem, de azért jobban örülnék, ha máskor vacsora előtt mennél ki.
 - De akkor még nem kellett, mert nem volt bennem az étel.

Vacsora után:

 - Papi! Tegyünk fel egy sátortetőt a házunkra, hogy legyen padlásunk. Nekem kell egy padás, hogy ne csak pince legyen. Neki is kell egy pár. [Mármint a pincének.] Majd adok neked egy tetőt, ilyet (mutatja a kezével), és te tedd fel!

Ma ovi után felmentünk a Hármashatár-hegyre, hogy nézzünk egy kis havat. Sok tényleg nem volt már, de azért a lányok élvezték. Idén sem volt havas telünk, ráadásul ők végig is betegeskedték, ilyenkor minden maradék hófolt jól jön, még ha márciusi is. Úgyhogy csináltunk hógolyókat, és azokat dobáltuk, meg gurígattuk le az úton. Azért az igazi  lényeg nem a hó volt, nekünk felnőtteknek legalábbis nem, hanem az, hogy a rét tele volt kikericsekkel. Fényképezőgép persze nem volt nálunk, mert eredetileg csak egy liter tejet akartunk venni hazafelé, de azért a telefonnal próbálkoztam.
Szóval lehet hideg, lehet hó, de akkor is tavasz van!

Van egy légzésfigyelőnk, amit ennyi idős korban már nem használunk, csak áll a garázsban. Egyik kollégánál most van szaporulat, megkérdezte, nem kaphatná-e kölcsön? Természetesen de, csakhogy költözéskor elveszett az egyik nyomógomb, tollal kell nyomkodni.
 - Jó lesz úgy is?
 - Jó.
Azért biztos ami biztos, megpróbáltam rákeresni a cégre a neten, hátha mégis tudok valahogy egy ilyen nyomorult gombot venni. Magyar gyártmány, magyar cég, de aki próbált már egyetlen csavart beszerezni, az tudja, hogy az nagyobb szívás, mint egy rossz pumpát kicseréltetni a Baumaxban. (Meg akarták magyarázni, hogy nem a pumpa anyaga és kiképzése rossz, hanem én taposok szakszerűtlenül.) Szóval honlap megvan, megadott telefonszámot felhívom, nem veszik fel. Van külön szerviz telefon is, azt is hívtam, rögtön fel is vették. Ecsetelem a problémát, aztán rátérek a tárgyra.
 - Hol vehetnék egy ilyen gombot?
 - Nálunk.
 - És hogy jutok hozzá? (fehérvári a szervíz címe)
 - Beteszem egy borítékba, és ha megadja a címét, a délutáni postával elküldöm.
Fizetésről, vagy hasonlóról szó sem esik. Hoppá, szóval vannak még normális cégek kis hazánkban!
Fél óra múlva cseng a telefonom, ismeretlen szám:
 - Jó napot kívánok, X.Y. vagyok, a Babycontrol Kft-től. Volt egy hívásom Öntől, de nem tudtam felvenni a telefont, ezért hívom most vissza. Miben segíthetek?
Még nagyobb hoppá! Valahogy így képzeli el az ember a fogyasztói társadalmat.

Nelli elkezdte kinőni az eddigi pizsamáit, ezért elővettük az eggyel nagyobb, Linától örökölt darabokat. Lina persze rögtön rárepült, hogy ő is azokat akarja hordani. Próbáltuk meggyőzni, hogy ez fél évvel és két számmal ezelőtt volt rá utoljára jó, és nem fog tudni benne mozogni, de csak erősködött, hogy abban akar aludni. Beadtuk a derekunkat, hogy oké, próbáld fel, majd meglátjuk, mennyire szűk. Naná, hogy úgy áll rajta, mint Supermanen a legandás alsógatyája, de közölte, hogy ez nem szűk, neki pont jó. Majd ezt demonstrálandó, lepattant az ágyról, elkezdett fel-alá járkálni a szőnyegen, és közben mondta:
 - Megyek, megyek! Látod, megyek! ... Ez egy menő ruha!

Hosszú szünetet tartottam a blogban, de az egyetlen dolog, amiről az elmúlt hónapban írni tudtam volna, az a takony lett volna. Annak meg sok értelme nincs. Akinek van gyereke, az már úgyis tudja és unja a témát, akinek meg nincs, annak mi a fene szórakoztató van az orrszívózásban? Illetve ami abban szórkoztató, azt Szily már úgyis megírta a Kitolás első részében, jobban, mint én tudnám, az érdeklődők ott elolvashatják. Szóval végre kezdünk egyenesbe jönni, de egyelőre ma még nem a csajok lesznek a téma.
Rendet raktam ma a frigóban, és komoly felfedezéseket tettem. Egy füstölt mammut felsál és egy olajos trilobita konzerv közül kikerült egy Danone Activia élőflórás joghurt. Lejárati idő:  december 28.  Nem volt púpos, gondoltam megnézem, mi van benne. Kinyitottam, penész nem volt. Megszagoltam, erjedt szaga nem volt. Megkóstoltam, teljesen normális íze volt, így megettem. Még élek, a posztot sem a retyóról írom. Ezekután megnéztem jobban a dobozát. Összetevők: tej, sovány tejpor, tejfehérje, élő joghurtkultúra és Bifidus ActiRegularis kultúra. Semmi más. Nincs tartósító szer, sem utalás a hőkezelésre (UHT), mégis jó. Mert élőflórás, mi?

Vagy ha nem, akkor már annyit meséltük lefekvés előtt a Mazsolát, hogy betéve tudja. Sajnos, amikor meglátja, hogy filmezem, rögtön abbahagyja, úgyhogy suttyomban kellett felvennem, ráadásul csak a második felére értem oda. De azért látszik, és hallatszik is.
youtube.com/watch

Itt járt a világ legnagyobb repülőgépe. Ezzel sok újat nem mondok, múlt héten a csapból is ez folyt. Na jó, de én láttam élőben is! Ez meg legfeljebb nekem nagy szám, mert ki a frászt érdekel még rajtam kívül, hogy mit láttam? Megírták sokan sokfelé, felkerült egy csomó blogba meg topikba, volt róla fotó, videó, aztán annyi. Azért én akkor is leírom, legfeljebb ti meg nem olvassátok el.
Lehet, hogy ünneprontó leszek, de amíg csak nézed, nem is olyan nagy durranás. Áll egy nagy darab vas a földön, nyitva rajta egy kapu, bemegy rajta egy teherautó, és a tíztonnás híddaruval szépen kipakolják, meg bepakolják. Ahogy Horn Gyula mondaná: "Na és?" Aki látott már tengeri kompot, az látott már ilyen rakteret, sőt nagyobbat is. Aki parkolt be kocsival, utazott rajta, az simán mondhatja: nagy kunszt! Csakhogy az ember gondolkodik is, és itt kezd az egész hihetetlenné válni, mint öreg góbénak az állatkerti zsiráf ("Ilyen állat pedig nincs!"). Mert ez a franc, ez egyszercsak becsukja az orrát, beindítja a hajtóműveit, és nem kiúszik a tengerre, hanem felszáll a "magas égbe". Egy dolog azt énekelni, hogy "Repül a bálna, repül a bálna, mindenki álljon vigyázzba!", és másik látni, hogy tényleg repül. És akkor tényleg vigyázzba kell állni, mint a piramisoknál, vagy Nagy Theodorik síremlékénél, vagy az Eiffel-toronynál, mert itt valami olyat csináltak meg megint az emberek, aminek ugyan semmi értelme sincs, de akkor is nagyszerű. Addig is itt van két videó a kollégám telefonjáról (a minőség olyan, amilyen), hogy az is érzékelhesse a méreteket, aki eddig csak repülővel kelt át a csatornán.

youtube.com/watch
youtube.com/watch

U.i.: Mellesleg a gép hátulról, a farka alól a legjobb, kár, hogy onnan nem tudtam fotózni. A viszonylag alacsony függőleges, és jó széles vízszintes vezérsíkjával tényleg pont úgy néz ki, mint egy óriás cet, amint éppen csap egyet a fakával.

A tegnapi posztban említett nyaralásról származik a mai törénet is.Két autóval voltunk, négyen apám Samarájával, meg egy baráti pár egy Trabival. Át akartunk ugrani Szlovéniába, megnézni Pirant, és nem volt kedvünk egy ilyen rövid útra két autóból puffogtatni a benzint. Beültünk szépen hatan a szamárba -eredetileg is jó volt az elosztás: két fiú, négy lány, de így még jobb lett, mert hátul egy fiú ült három lánnyal-, és elindultunk. Az volt az éca, hogy a szlovén határ előtt a srác kiszáll, átsétál gyalog, én meg átmegyek kocsival, és a négy lánnyal. Ötletnek jó volt, de a horvát-szlovén határ még csak pár hónapos volt, infrastruktúra sehol. Az út szélén letettek egy konténert, előtte egy napernyő, az alatt ücsörögtek kempingszékekben a határőrök és a vámosok. Parkoló nuku. Ráadásul a határ egy völgyben van, két kilomérrel előtte nyíl egyenes, teljesen kopasz út a domboldalban, ki sem lehetett állni, hogy a hatodik ember kiszálljon. Lesz ami lesz, odagördültem, és kinyújtottam a hat útlevelet. Határőr nézi, nézi, aztán szép lassan behajol, benéz a hátsó ülésre:
 - Nem jó ez így, nem jó ez így...
 - Igen, tudom, de lerobbant a másik autó, nem akartuk...
 - Nem jó ez így, nem jó ez így...
 - Belátom, de hát ez van, mit csináljak?
 - Nem jó ez így, nem jó ez így... Három nő, és egy férfi? Nem jó ez így, nem jó ez így... Na, menjenek!

Ma ebéd közben valahogy előkerült a sztori, gondoltam ide is beírom. Valamikor a kilencvenes évek legelején (a Kalasnyikov balhé idején), egy előszezoni nyaralás kapcsán elkeveredtünk Rovinjba. Városnézés közben találtunk egy öreg kis kápolnát, ahol egy helyi festő rendezett be magának műtermet. Egész jó képei voltak, az egyik meg is tetszett, megkérdeztem tőle, mennyibe kerül? Mondott egy árat, talán 100 márkát. Kicsit gondolkodtam, szívtam a fogam, aztán mentünk még egy kört a városban. Amikor újra visszmentem megint megnéztem, úgy döntöttem, megér annyit. (Később kiderült, hogy valószínűleg tényleg megért, mert amikor pár évre rá betörtek anyámékhoz, ez is az ellopott képek közt volt.)
Lekasztottam, odavittem a pasihoz, kifizettem. Miközben csomagolta, kérdezte, hogy hová valók vagyunk? Mondtam, hogy Magyarországra. Erre benyúlt a fiókba, kivett egy húszmárkást, mosolyogva odaadta a képpel együtt, és közölte:
- Magyaroknak, cseheknek és szlovéneknek csak nyolcvan márka a kép, százat fizessenek a németek, meg az osztrákok.

Bár már három hete lement, nem is írtam, hogy éreztük magunkat. Egy szóval: szörnyen. Többel: szörnyen jól. Kikaptunk egy derült, havas, meteorrajos éjszkát, úgyhogy a körülmények ideálisak voltak egy jó éjszakai túrához. A dolog szépséghibája, hogy egy ilyen túrán nem csak a körülmények vannak ott, hanem mi is, mi meg sajnos -úgy látszik- papírkutyák gyülekezete vagyunk. Azért szerencsére gondolkodni, meg tájékozódni még tudunk, úgyhogy a  taktikánknak köszönhetően becsúsztunk a harmadik helyre, miközben szerintem az egyik legkevesebbet gyalogló csapat voltunk, de nem is ez a lényeg.
A lényeg igazán az, hogy reggel hétkor isteni jó dolog a kesztölci kocsmában hideg disznósajtot enni magában, Milkával (a hűtőpultból akkor kivett disznósajt ugyanis melegebb, mint a hátizsákodban levő szendvics), és az egészet leöblíteni egy mézes körtepálesszel. Nagyjából ez volt a túra csúcspontja, és ez szerintem mindent elmond - rólunk. Azért jó volt, de meg kell, hogy mondjam, elmebeteg, aki ilyeneken indul, de főleg, aki az ilyeneket kitalálja. Úgyhogy tavasszal inkább újra rendezek. Addig is éljen az "Ismerd Meg Hazád Szép Tájait" program!

Mai termésünk egy lepisilt szőnyeg, egy lehányt szőnyeg (másik szőnyeg, másik gyerek) és egy lehányt apa. Ezek után büntetésből megérdemeltek egy játékot. A díj egy dönölű Gassl Gebirgs Enzian üveg. A tartalom kb. kétharmada is benne van (ha nem háromnegyede), de azt nem kötelező meginni. Évek óta próbálok olyat találni, aki ezt szereti, vagy legalább megissza, de nem sikerült. Vittem már tájfutó versenyre (ott igazán edzett alkoholisták is vannak), szilveszterre, de csak nem fogy. Szóval a győztes moshat vele, főzhet vele, de a flaska tényleg szép, agyagból van.



És akkor a feladvány. Halál egyszerű: mi ez?  Hogy hol fotóztam, az nem kérdés, de ha megvan a megfejtés, elmondom azt is, hogy mit csinál ott, ahol van/volt. A megfejtéseket péntek reggel tízig várom kommentben. Jó tippelést!


      

Karácsonyra az angyalkák hoztak egy vieóképes fényképezőgépet. Úgyhogy mindenkinek utólag is Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánunk a csajok duettjével.
Kis karácsony, nagy karácsony...

December 11.:
Meghalt a mosogatógép a lakásban. Próbáltam felhívni a Zanussi márkaszervízt, de feltehetőleg kemény munkával telefoncsörgés rezisztenssé tették magukat az ügyintézők, mert semmiképp sem akarták felvenni. Erre felcsaptam az Arany Oldalakat, és kerestem onnan egy szerelőt. A pasi nagyon készséges volt, megígérte, hogy még aznap megpróbál kijönni. Nem sikerült odaérnie, de megállapodtunk másnap estében.
És lőn este, és reggel, második nap.
December 12.:
Binzunsteinné szaladt hazafelé a két gyerekkel, ahogy csak tudott (Lina ráadásul beteg volt, így a nagymamáéknál volt leadva, mert nem mehetett oviba, szóval volt egy plusz köre.), és épp hazaért, amikor az ürge telefonált, hogy nem ér oda aznap, de holnap már tuti. Megegyeztünk a délelőtt 10 és 12 közti sávban, mert akkor  Lina még nem alszik.
És lőn este, és reggel, harmadik nap.
December 13.
Telefon jön, hogy sajnos nem fog odaérni, mert csak, de jöhetne-e később?
 - Jöjjön, de csak 4 után, mert a beteg gyerek itthon van velem, és addig alszik.
 - Oké, úgy lesz.
Háromnegyed háromkor - az alvás kellős közepén- telefon, hogy akkor itt van.
 - Nem egészen így beszéltük meg, de ha már úgyis felébresztette a gyereket, hát jöjjön.
Feljött, megnézte, adott egy 28300-as ajánlatot, ezt lealkudtam 25000-re, úgyhogy elkezdte csinálni. Meg is lett, ki is próbálta, kifizettem, kaptam egy névjegyet, hogy van rá egy év garancia, aztán pá. Végre bepakoltam a három nap alatt felgyűlt mosogatatlant, program rá, mosogat. Hurrá! Vagy talán mégsem hurrá? Mire öblíteni kellett volna, már újra nem ment. Gyors telefon, gyors távgyógyítási kísérletek, de láthatóan nem egy gyurcsókjózsef, ezért feladta. Holnap már nem tud kijönni, de hétfőn megcsinálja, természetesen garanciában.
És lőn este, és reggel, hetedik nap. (Jobb Urak ekkor már megpihentek, mi még nem.)
December 17.:
Délután háromkor telefon, hogy ma nem tud jönni, de holnapra mondjak egy időpontot, bármikor a nap folyamán, és ő akkor jön.
Oké, csak várjon, amíg egyeztetek az asszonnyal. - Egyeztettem, visszahívtam: - legyen reggel nyolc.
Jaaaj, hát ő nem olyan koránra gondolt, hanem olyan fél tíz-tíz körül. Ő nyolckor kezd dolgozni.
Én ezt nagyon megértem, csakhogy én nem tudok minden alkalommal egy-egy napot otthon ülni, hogy rá várjak. Felajánlottam, hogy adok egy számlaszámot, utalja vissza a pénzemet, és felejtsük el egymást, mert a gyerekek egy hete nem tudnak rendesen fürdeni, mert a mosogatástól nem marad víz a bojlerben estére. De ha a szerda jó neki...
Persze, az is jó.
Oké, akkor egyeztetek a feleségemmel.  - Egyeztettem, visszahívtam.  - Legyen szerda fél kilenc, ha úgyis nyolckor kezd dlgozni, és tőlünk öt percre lakik.
Jaaaj, hát az nem úgy van. Ő nyolckor kezd, de akkor még sok egyéb van, fél tíz előtt semmiképp nem tud jönni. De este akár tízig dolgozik. (Aha. Az pont jó lenne a csajok altatására.)
Oké, legyen szerda fél tíz, de ha fél tízig nem jön, akkor már ne is jöjjön, mert nem érek rá egész nap rá várni.
Na, ezen egészen felháborodott. - Én neki ne adjak terminusokat, akkor inkább nem is jön.
Rendben, utalja vissza a pénzt, küldöm a számlaszámot SMS-ben.
Az sem kell, a címet tudja, feladja postán.
Figyelmeztettem, hogy az egy kicsit drágább, mint utalni, de nem érdekelte: - Ennyi pénze még van, majd ő kifizeti a postaköltséget, nem érdekli.
Most várom a pénzt, kiváncsi vagyok, megjön-e hét végéig? Ha nem, isten bizony nem leszek rest, és karácsonyi ajándékként úgy nyomom fel az APEH-nél -mert számlát persze nem adott-, hogy csak úgy zúg.

Gyorsan írok még róla, hátha ez lesz az utolsó bejegyzésem az életben.
Az első politechnikumos túlélőt még 1994-ben rendeztük, és eredetileg a Babits Gimnázium túlélőjén alapszik. (Éljen Antal István!!!!) Úgy nézett ki, hogy éjjel kivittük valahová az erdőbe az ifjúságot, kaptak egy adag kaját (semmilyen ennivalót nem hozhattak magukkal, azt ellenőriztük, csak azt ehették, amit mi adtunk), meg egy térképet az első ponttal. A kajával nem voltak túlzottan elkényeztetve, mert csapatonként egy kenyér, egy doboz löncshús, egy darab sajt, és fejenként egy kukorica konzerv, egy pléhcici, meg valami táblás nugát volt az ellátmány éjféltől másnap délutánig. Aztán ez folyamatosan puhult, a löncshúst lecseréltük májkrémre, lett gyümölcs, szóval el lettek kényeztetve a kölkök.
Rajt éjfélkor volt. Minden ponton megkapták a következőt, és így kellett végigmenni a 25-35 km-es pályán. Általában a csapatok egyharmada elvérzett az éjszakai tájékozódáson, egy adag még nappal a fáradtságon, a maradék kora délutánra beért a célba. Ha a csapatok fele végigment, már jó volt, de egyszer volt olyan téli túlélő a Mátrában, hogy senki nem ért végig.
Amikor még volt rá pénz, volt olyan is, hogy a túra végén le kellett evezniük a Határ Csárdától a Rómaira, de akkor jól le lettem cseszve, hogy ilyet nem lehet középiskolásokkal csináltatni. Azóta ilyen nincs. De azért szikláról, kilátóból ereszkedés, meg pont összeszedés kis barlangban volt. Most már igazán csak egy kemény túraverseny.
Viszont a hőskorban (Oh, die schöne, alte Zeiten!) volt kétnapos túra is. Indult egy tanári csapat is, akik mindenáron meg akarták nyerni a versenyt, ennek megfelelően erősen kezdtek. Sokkal jobban jártak volna, ha inkább gondolkoznak, és nem akarják a hegyen át "levágni" az utat, ami vagy plusz 200 méter szintet jelentett, öt kilométeren kb. fél kilométerrel rövidebb távért cserébe. Szóval az egyikük (nevezzük csak Colinnak, ha már így hívják) vitte a csapat összes cuccát, mert "Úgyis te vagy a legerősebb!" Szegény első nap délre teljesen megpusztult, és amikor közölték vele, hogy most pedig futni kell a hegyre felfelé, egyszerűen megállt.
 - Colin, fussál már!
 - Dehogy futok, minek?
 - Mert így nem fogunk nyerni!
 - Nem is azért jöttem.
 - Hát akkor minek?
 - Mert hülye vagyok!
Azóta ez a mondás lett a túlélők jelszava.

Remélem, hogy kell oda az a sorszám, mert lesz folytatása, de egyelőre úgy néz ki, rendesen megszívattam magam. Felhívott a múltkor az egyik kollégám, hogy nem tudnám-e átvenni a jövő hétvégi munkát tőle, mert családi programja van.
- Várjál, megkérdezem a nejem, nem szervezett-e valamit akkorra?
- Bölcs dolog, ugyanis én is úgy vállaltam át mástól, csak én elfelejtettem megkérdezni az asszonyt, így most nagyon szid.
Felhívtam a nejem, mondta, hogy nincs semmi a hétvégére, ám legyen. Kolléga visszahívva, csere lezongorázva, e öröm, e bódottá.
Ma állok békésen a piszoár előtt, jönnek a gondolatok, mint mindig, és beugrott, hogy jövő hétvégén túlélő túra. Ráadásul tizensok év után először olyan, hogy nem én rendezem, mert elvállalták a többiek, hadd induljak el egyszer rajta én is. Gyors újrakavarás, és az eredmény negatív. Egyik kolléga elmegy valahová hétvégére, a másik épp azért kérte át magát akkorra szabadnapra, hogy együtt tudjanak menni, a harmadik az, akitől én vettem át, a negyedik már amúgy is be van osztva, az ötödik még új gyerek, nem bízzák rá egyedül a hétvégét, a hatodik nem vette fel a telefont. Ha visszahív, akkor talán..., esetleg... De ő meg nem az, aki nagyon szeretne/szokott volna cserélni.
(Folyt. köv.)
Éééés... a hetedik te magad légy! Vagy mégsem, mert a hatodik kolléga elválallta a hétvégét, mehetek megfagyni a nagy, büdös iccakába. De jó is lesz nekem!