Csokis család

Gyorsan bezúdulunk valahová enni kategóriában most találtunk egy új helyet Binzunsteinnével. Isztambul Török Gyorsétterem névre hallgat, és az Oktogonnál van, egész kicsit kell csak a Nyugati felé menni, a külső oldalon. Ételben a szokásos török-arab gyorséttermi sztenderdek, kiszolgálásról nyilván nem beszélhetünk egy önkiszolgálóban, de akkor is...
Ha nem hajt a főnököd, és nem kell öt perc alatt telerakni a hasad, menj le a tálcáddal a pincébe, megéri! Ülőkék, puffok, szőnyegek, kárpitozott padok, török könnyűzene. Alapvetően iszonyú, és közben mégsem az, helyén van, mint sátras esküvőn a lakodalmas rock. Ha kéred, kapsz török kávét 300 Ft-ért. Édes, forró, erős, és főleg zaccos, szóval olyan, amilyennek lennie kell. Karácsonyi bevásárlás közben leülni negyed-fél órára, fújni egyet, aztán konzumálni tovább ezerrel, na erre szerintem teljesen rendben van. Legalábbis mi nagyon élveztük, jobban, mint ha a McDoba, vagy más effélébe ültünk volna be. És egy rém fontos infó ki ne maradjon! Ha valaki arra vágyik evés után: egy vízipipa 1000 Ft.

Tegnap este vacsoránál szóba került, hogy mit eszik az egér, és ennek kapcsán meséltem el a gyerekeknek a következő történetet:
Volt nekem egy másik nagypapám is, akit még ismertem is, mert tíz éves voltam, amikor meghalt. Volt egy kis nyaralójuk Dunafüreden, ahová néha még télen is lejárt, jól befűtött, lent töltött pár napot, próbált horgászni, szóval egyszerűen elvolt. Hogy ne legyen teljesen üres a kamra, tartott lent egy kis szalonnát. Igen ám, de akárhová is dugta-zárta el, az egér mindig megtalálta, befurakodott, megrágta. Elege lett, és kitalálta a tuti megoldást: a szalonnára kötött egy hosszú spárgát, és a mennyezet közepén levő lámpáról belógatta a szoba közepébe. Fentről egy méter spárga, plusz a plafonon át kéne odajutni, lentről majd' kettő, oldalról még több.
 - Jöhetsz egér! - gondolta.
Az egér is így gondolhatta, mert amikor legközelebb lement a házba, a szalonna meg volt rágva...

Megjött az értesítőm a jövő évi biztosítási díjról. B7-ben az Allianz 43080,- Ft-ot ajánlott. Nem nagyon akartam ugrálni, de azért a vicc kedvéért beütöttem a neten az adataimat, amire a következő táblázatot adta vissza:

No, erre azért felhívtam az Allianzot, hogy hogy is van ez? Rendkívül kulturált menürendszer, visszahívás felajánlása, úgyhogy megadtam a telefonszámom. Egy percen belül vissza is hívtak. Mondom a néninek, hogy mi az ábra. Mondja, hogy igen, tudja, a netes bróker kedvezményt ad. Azt javasolja, hogy mondjam fel a biztosításomat náluk, majd kössem újra, megintcsak náluk. Csak előtte ellenőrizzem le az ő internetes bróker oldalukat, mert ott lehet, hogy még olcsóbb lesz a biztosításom. Most már csak azt nem értem: ebben nekik mi a jó?

A tegnapi vérsajtos sztoriról eszembe jutott egy másik, de ennek anyu már szenvedő alanya. A Joliot Curie téren (régi-új Királyhágó tér) volt két kis ház, az egyik boltíves, meszelt falú pincéjében volt a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet borkimérése. Nagy hordókból adták a bort a vevők üvegeibe, a falon kovácsoltvas táblákon bordal idézetek, a mennyezeten kocsikerékből csinált lámpa, ráadásul olcsó és jó boruk is volt. Később ez utóbbi kettő lassan megszűnt, végül maga a borkimérés is, ma egy hétemeletes csupaüveg, csupagránit irodaház áll a két kis düledező ház helyén. (Azért egyetemistaként még innen hordtam a bikavért a Vásárhelyi Napokra.) Imádtam ide lejárni gyerekkoromban, az eladók is kedveltek, ezért öt évesen már lemehettem egyedül is, ki is szolgáltak, át sem vágtak. Legfeljebb ha nem voltak sokan, akkor eltrécseltünk vagy negyed órát, és lassan értem haza. Apámat akkor műtötték fekéllyel, kikapták a gyomra jó harmadát, hirtelen kevés lett a sava. Mondta neki a kórházban a prof, hogy vacsora után nyugodtan igyon meg egy pohár vörösbort, az jót fog tenni. Innentől csak Kadarkáért jártam, még arra is emlékszem, hogy 18 Ft volt litere. Egy ilyen vásárlásból mentem hazafelé, lóbáltam szépen a kezemben a literes üveget, amikor jött szembe egy házaspár. Rettentő öregek voltak, lehettek vagy negyven évesek. Kedvesen köszöntek, és megkérdezték:
 - Hová viszed a bort kisfiú?
 - Apukámnak.
 - Apukád szereti a bort?
 - Apukámnak az orvos rendelte.
 - És anyukád?
 - Anyukám? Anyukám csak úgy rászokott.

Elmentünk ma heti nagybevásárolni, és ennek kapcsán eszembe jutott egy retró történet. Meg az, hogy mi sem vagyunk normálisak. Hétközben van szabadnapom, erre mikor megyünk tülekedni? Szombat délután. Mert megérdemlem. Ráadásul két gyerek, két kocsi, két nyomakodás. Cserébe viszont két kocsival kényelmesebb pakolni, illetve a pénztárnál fizetni. Kivéve, ha Lina közli, hogy pisilni kell, és az egyik kocsi tartalmát villám gyorsan át kell rámolni a másikba, majd az üres kocsival és Linával ki kell szambázni a pénztárakon túli retyóba. Aztán vissza kell jönni gyalog, mert amíg a vécén vagy, valaki eltolta a kocsidat azért a nyomorul százasért. Hát költse gyógyszerre!
Szóval vettünk valami sült májas nevű májpástétomot, ami tök jó, és ehhez képest csak 750 Ft kilója. Biztos nem egy úri kaja, de szerencsére a lányoknak is ízlik. Erről eszembe jutott anyukám, aki a Ferdinánd- (akkor Élmunkás-) hídnál dolgozott, és ebédidőben kijártak a Lehelre vásárolni. Volt ott mindanféle bolt, olyan olcsó húsos is, ahol nem csak csirke far-hát és nyak, de disznó-, vér- és bőrsajt is volt. Akkoriban a Pedigree Palt még csak azok a magyar turisták ismerték, akiket már legalább egyszer kiröhögtek a Bécsi út végén, amikor megvették "Jé, de olcsó májkrém!" felkiáltással, szóval a környék összes öregasszonya odajárt a kutyáknak, macskáknak kajáért. Itt állt anyukám a sorban, és vett húsz deka bőrsajtot, meg ugyanennyi vérsajtot, amikor a mögötte álló nő kedvesen megkérdezte:
 - Kutyusnak, vagy cicusnak veszi kedvesem?
 - Köszönöm kérdését, de nincs állatunk. Én erre férjet és gyereket tartok otthon, nekik lesz.

Volt nekem egy nagypapám, akit már nem ismertem, mert jóval születésem előtt meghalt. Ennek ellenére többen állítják, hogy hasonlítok rá egyes dolgaimban. (Főleg abban, hogy ő is ilyen szép daliás alkat volt, mint én.) Imádta a flekkent, és amikor Kismaroson nyaraltak, rendszeresen csinált is igazi, faszénen sült verziót. Mindig szerette volna átmenteni az ételt a hideg hónapokra is, így készített egy gázsütős verziót. Igaz, ez tarjából van, de hát minden nem lehet tökéletes.
A tarját rendesen kiklopfolod, ha elkezd már szétesni, akkor a legjobb. (Nagyon vékony azért ne legyen, mert akkor nem sül, csak szárad.) Mindkét oldalát sózod, borsozod, piros paprikázod, és felteszed a sütő rácsára. A krumplit uborkagyalun lereszeled rósejbninak, besózod, és elteríted a kicsit kizsírozott sütő tálcán. Kis zsírdarabkákat dugsz közé (mondjuk kiskanállal), vagy ha már olajban utazol, akkor kicsit meglocsolod olajjal. (Nem kell nagyon, ha tocsog, nem lesz jó ropogós!) Beteszed a krumplit sülni, és amikor üvegesedni kezd, fölé tolod a rácsot a hússal. A krumplit időnként lapáttal kicsit átforgatod, hogy mindenhol jól megpiruljon, ha törik, hát törik, ha szakad, akkor szakad, úgy lesz jó! Mire a hús mindkét oldala megsül, a krumpli is jó lesz alatta, és közben a hús kicsorgó zsírja-leve is jól átjárja. Kb. négy ember adagja fér egy tálcára és rácsra, de nagyon kell figyelni, mert aki nem elég gyors, az simán lemarad a repetáról.

Az egyik topikban ma a koldusokról volt szó, és erről eszembe jutott egykori mentőorvos barátnőm (szerencsére csak mentőorvosnak egykori, barátnak nem)története, aki a kilencvenes évek elején, kezdő dolgozóként, hosszasan összekuporgatott pénzéből kiment Párizsba. Persze a szokásos "konzerv, kolbász, szalámi bekészítve, kajára nem költünk" módszerrel, aki (eszm)élt már akkor, annak nem kell magyarázni.
Első nap lement a metróba, ahol egy fószer ücsörgött, mellette egy tábla: "Munkanélküli vagyok, de egyszer szeretnék valami jobb helyen vacsorázni. Kérem segítsenek!" Szépen gyűlt a pénz a kalapjában. Gondolta, hogy odaül mellé egy táblával, hogy: "Dolgozó magyar orvos vagyok, és nekem egy kevésbé jó hely is megfelelne."

Linának tegnap este féknyomos volt a bugyija. Kérdeztük tőle, hogy volt-e kaki?
 - Volt.
 - És nem szóltál a Zsuzsa néninek, hogy segítsen megtörölni a fenekedet?
 - Nem volt ott a Zsuzsa néni.
 - És másnak miért nem szóltál?
 - De szóltam, és megtörölte.
 - Ki?
 - Peti.
(Petiről bővebbet itt: csokis.blog.hu/2007/11/09/bolcsi_ovi)

...is lehetne, de ez még a XIX. század. Jól hangzik, mi? Szóval volt már itt szó a nagymamámról, aki 1904-ben született. Ezzel ő az utolsó előtti volt a sorban, heten voltak testvérek. Bözsi (sz. 1889) és Irén (sz. 1891) közt nem sokkal volt több, mint Lina és Nelli közt, együtt is cseperedtek. Akkor még nemigen volt olyan, hogy liberális gyerekevelés, úgyhogy a bilin addig kellett ülni, amíg nem sikerült valami kézzel foghatót termelni. Igen ám, de Irénkének nem volt erős oldala a termelékenység, dédnagyapámnak meg az engedékenység (pedagógus volt a szentem) ezért lehetett sírni, zokogni, hisztizni, csak ülni kellett, különben kapott a fenekére az ember lánya. Egyszercsak azt vették észre, hogy az addig nehézkesen produkáló Irén szárnyakat kapott, és egy idő óta ripsz-ropsz szállítja az elvárt adagot. Nem volt ugyan sok, de az is csak valami, hogy van valami. Egy idő után viszont gyanús lett, hogy a két gyerek kakija nagyon hasonló, úgyhogy titokban megfigyelték őket akciózás közben. Kiderült, hogy amint Bözsi termel valamit, rögtön benyúl a bilibe, kiveszi a felét, és átteszi a húga edényébe, majd boldogan hívják az anyjukat törlésre.

Tegnap megvolt Lina harmadik szülinapja, tortával, gyertyával, ajándékkal. Meg éjjel három hányással, mert kicsit bezabált édességből. Valószínűleg nem is torta ártott meg neki, hanem a mérhetetlen mennyiségű marcipán. Itt a bűnös: vakondtúrás torta, Binzunsteinné által formázott Kisvakonddal. (Képzeljétek, nem lehet marcipán vakondot kapni, de még csak fekete marcipán masszát sem, úgyhogy egy fekete bárány lett újragyúrva.) A második képen már gyanakszik, de ahhoz nem eléggé, hogy ne egyen belőle még egy pár adagot.
Mellesleg nagyon nem rázta meg a dolog. Az volt az éjszakai menet, hogy ébredés, hányás, mosdás, átöltözés, majd amíg én áthúztam az ágyat, meg Binzunsteinné átöltözött (naná, hogy őt is lehányta), addig Linus békésen játszott a szőnyegen az új vonattal. Alig akart visszamászni aludni.

Végre beszoktak (be vannak szokódva) a csajok, megy már az alvás is, úgyhogy teljes a óvodai nagyüzem. Ennek következtében reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna ott van. Hááát... Mondjuk úgy, hogy elég érdekes. A reggeli rendben van, mert valami kenyérféle (vajas kenyér, kifli, briós), és valami innivaló (tej, karamell, kakaó, kávé). A tízórai gyümölcs, amit hetente kétszer a szülők visznek, a dadusok meg feltrancsíroznak egy nagy tálba. Ez jópofa, mert mindenki mást visz, úgyhogy a gyerekek rengeteg dolgoból válogathatnak. Viszont az ebéd már izgalmas. Nem tudom, hogy a Juniornál egyfélét főznek-e 1-18 éves korig, és csak a mennyiség változik, de a másfél éves bölcsiseknek volt már szemes bableves és káposzta is. Szinte vártam, hogy délutánra az lesz, mint Moldova Beszélő disznójában, amikor az árvaházi gyerekeket a bableves után lefektetik aludni, és ébredéskor mindet lepkehálóval kell befogni, mert a gumibugyik léggömb módjára felfúvódnak, és felemelik őket a levegőbe.
Ettől eltekintve a bölcsi és az ovi jó, a csajok élvezik, és már elkezdtek pasizni. Nellinek van egy Gáspárja, Linának meg rögtön kettő is, Vilmos és Peti.
Ajaj, kezdődik!

Ma ebédből hazafelé beugrottunk a kollégákkal megenni egy fagyit az Olasz Intézet kávézójában. Egyrészt nagyon jó a fagyijuk, másrészt nem drága, harmadrészt meg ha kéred, lapáttal adják, mint Olaszországban. Erről eszembe jutott egy sztori.
Ötödéves voltam az egyetemen, még utoljára ki akartam használni az anyu révén nekem járó ingyenes MÁV jegyet, kikértem hát a FIP szabadjegyet Ausztriába és Olaszországba. Gondoltam elmegyek, csavargok egyet egyedül. Viszont a nővéremék épp akkor költöztek új házba, azért egyszerűbbnek tűnt neki, ha az akkor nyolc éves unokaöcsémet "befizeti" mellém, vigyem csak el magammal, legalább nem lesz nekik útban a pakolás közben. Kaptam is mellé költőpénzt bőven, azzal a felkiáltással, hogy ne spóroljak rajta, ha akar valamit, vegyem meg neki. Firenzében épp a Ponte Vecchion sétáltunk, amikor Lackó elkezdett nyafogni, hogy fagyit kér. Megnéztem, de durván drága volt, mondtam:
 - Lackó, itt bazi drága, menjünk egy kicsit arrább, ne itt a központban együnk.
Na, erre kezdődött a hiszti, hogy ő pedig most akar, itt akar, ezt akarja.
 - Semmi gáz, anyád adott veled pénzt, gyere megvesszük itt. Milyet kérsz?
 - Sztracsatellát, csokit, vaníliát.
 - Kérek egy sztracsatella, csoki, vaníliát! Árus ránézett a gyerekre, vigyorgott egyet, majd elkezdte kimérni lapáttal a fagyit. Nem piskót adag egy ilyen lapát fagyi, de mivel az eladó látta, hogy gyereknek lesz, hát jól megpúpozta. A második kupacnál Lackó szólt, hogy neki ez sok, de a árus csak rakta rá a harmadikat is. A végén a gyerek csak nézte a fagyit, és bőgőtt. Azért ketten elpusztítottuk, és persze isteni jó volt. Viszont az is tény, hogy ez volt életem "legköltséghatékonyabb" fagyizása, ugyanis a hátralevő időben Lackó többet egyáltalán nem kért fagyit, beérte azzal is, ha az enyémbe belenyalhatott.

Rég írtam, mert nem nagyon történt semmi izgalmas. Már ha nem tekintjük izgalmasnak azt, hogy a dedek beálltak az egy hét ovi, egy hét betegség ütemezésre. Azért egy-két aranyköpést begyűjtöttem közben Linától:

- Most felkeltünk, és bánatossággal nézzük a békával, hogy működik a mami.

- És mondd Lina, vannak kedves kislányok is az oviban?
- Van kettő is. Peti és Vilmos.

- ... és akor most kikapcsoljuk Nellit.

Akartam egy jó gulyást csinálni a hétvégére, de az Intersparban nem volt marha lábszár, csak lapocka, abból meg nem mertem. Sebaj, lett helyette húsleves jó húsos karajcsontból, azt is szeretjük, és az is pont olyan diétás. Erről ugyan nem csináltam képet, de találtam egy párat a múltkor posztolt babos csülkös káposztáról, ünnepi gyomorrengetésre az is megfelel.

Viszont a gulyásról eszembe jutott egy régi történet. Van a szüleimnek egy kis nyaralója a Dunakanyarban. (Hahó Thor! Dunakanyar, vagy Duna-kanyar?) Egy időben olyan volt az egyik szomszéd, hogy mindent utánuk csinált, de mindent jobban. Apám akkor vette az elektromos fűnyírót, hogy ne kelljen a tologatóssal szenvednie, a szomszédnak két héten belül benzinmotros volt. (Szerette is érte a környék.)
Apu csinált egy kis tűzrakóhelyet mindenhonnan összeszedett terméskövekből és fatörzsekből, hozzá jött a kőműves, és épített egyet rostéllyal, nyárssal, mindennel.
No, egyszer anyám bográcsgulyást csinált, a maga módján. Ez úgy készül, hogy otthon kuktában előfőzi a húst, és egy régi tejhordóban kiviszi a telekre. Ott csak megcsinálja a csipetkét, megpucolja a zöldséget, mindent összeborít, és egy óra alatt készre főzi. Tökölés sincs vele, és a gulyás is megkapja a kötelező bogrács ízt. Jó volt, megettük, elfelejtettük. Eljöve a következő hétvége, és eljöve a szomszéd egy szép, nagy, baráti társasággal. Voltak vagy hatan-nyolcan, több autóval, még több láda sörrel, vidám zenékkel, és egy akkora zománcos(!) bográccsal, hogy szerintem disznóölésre jó lett volna abáló üstnek. A férfiak rakták a tüzet, az asszonyok kockázták a marhahúst, és pucolták  a krumplit, zöldséget. Kb. 12-kor nagy vidámkodva neki is láttak a főzésnek. Nyíltak a sörök, lobogott a tűz, és egy óra múlva elkezdték nézegetni a húst. De biz az nem akart puhulni, marhahúsnak az nem szokása, főleg nem szabad tűzön. Fél kettőkor kicsit alább hagyott a hangulat, kettőkor komorultak a tekintetek, fél háromkor pedig átjöttek anyámat megkérdezni, hogy is van ez. Ő elmondta, mire bánatosan visszamentek, és lesz ami lesz alapon belefőzték a krumplit, meg a zöldséget, úgyhogy egy óra múlva mindenki letesztelte a fogsorát.
Képem persze erről sincs, úgyhogy kaptok egyet a lányokról, amint a reggeli tejüket és kakaójukat isszák.

Mivel holnap lesz három hete, hogy megkértem a vonaláthelyezést, ezért jubileumi nyereményjátékot hirdetek. Hétvégéig lehet arra tippelni, mikorra lesz telefonunk és netünk az új lakásban. Hogy a nyeremény is illeszkedjen a Posta / Matáv / T-Com szellemi vonulatba, ezért a helyes tippelő Mihail Gorbacsov Átalakítás és új gondolkodás című könyvét nyeri. (Kossuth-Pallas Lap-és Könyvk., 1987) Ha pedig megkapta, jogosult a 1412-es, Matáv és Westel hálózatból ingyenesen hívható számon szemelvényeket felolvasni belőle az automata ügyfélszolgálatnak.
Jó tippelést!